Szolgálat 74. (1987)
Eszmék és események - Papi jubileumok
Mindegyik kapott egy szalag földet szülei birtokából: összeálltaik, s közösen művelik meg az egészet. Rám hárul a feladat, hogy biztosítsam számukra a szerszámokat s két-három birkát vagy kecskét illetve egy tehenet. Természetesen valami fedél is kell a jószágnak. Az állatállomány a trágyázás végett is nélkülözhetetlen. Környékünkön ugyanis már nincs parlagon heverő szűzföld: a szaporodó lakosság csak akkor emelheti a szántóterületek hozamát, ha trágyázza a meglévőket, illetve küzd az erózió és más természeti ártalmak ellen. Ez a munka is szépen halad: némelyik kisközösségben több mezőgazdasági szövetkezet is működik, mert szép számmal vannak fiatalok. Problémát okoz az is, hogy a dombokon, ahol a lakosság zöme él, nincs elég ivóvíz. A források lenn vannak a mocsaras területeken. Legjobb lenne, ha kutakat fúrhatnánk a dombokon, ehhez azonban hiányoznak az anyagi eszközök. Költséges a ciszternák építése is, amelyekkel felfoghatnák az esővizet. így a lakosságnak több kilométert kell gyalogolnia, hogy vizet hozzon magának. Köszönöm eddigi támogatásukat és sok kegyelmet kívánok. P. Ratkos SDB 1119 Kigali Rwanda + Itt Zaírban, amíg egészségünk bírja, folytatjuk a munkát. A jó Isten még mindig tud segíteni, akkor is, ha emberi számítás szerint már lehetetlen. Hat afrikai nővérünk meg két novíciánk van, ami kevés a jövő biztosítására. Megkezdődött az előkészület nálunk is a húsvéti ünnepekre. Minden pénteken sok hívő jön össze a templomban keresztúti ájtatosságra. A negyedik héten öt napos esti lelkigyakorlat volt. Virágvasárnap körmenet, igazi pálmaágakkal. A hívek buzgó énekléssel kísérnek. Utolsó héten nagy keresztút járás az utcákon. A felnőttek egymást felváltva egy nagy keresztet visznek. Közben a tömeg, térdet hajtva 14-szer megáll. Az egész úton imádkozva és énekelve haladnak, végül a kijelölt helyre felállítják a keresztet. Ez már évek óta így történik. Megható, s igazán azokra a szenvedésekre emlékeztetnek, amelyeket az Úr Jézus Jeruzsálem utcáin elviselt. A nagyhétben a szertartásokat esti órákban tartjuk, így a munkások is részt vehetnek. Nagycsütörtökön az Evangélium felolvasása alatt a miséző pap tizenkét embernek lábat mos. Mise után szentségimádás 11 óráig. A csoportoknak kijelöltük, melyik órában jöjjenek a templomba. Nagypénteken szintén sok hívő vesz részt a szertartáson. Nagyszombaton este van a feltámadási istentisztelet. Igyekezni kell, különben az ember nem kap helyet. Este csak a felnőttek jönnek; a gyermekeknek külön tartanak misét. Mise alatt gyönyörűen énekelnek, s ritmikus táncot járnak, amely náluk az öröm kifejezése. Az ilyen ünnepi mise 3—4 óráig is eltart, de senki sem tartja hosszúnak. Karácsony A. Kambove B. P. 60 Shaba Rép. du Zaire PAPI JUBILEUMOK Gyémántmise: Dr. Patton János ny. plébános, a pécsi székesegyház kinevezett gyóntatója 1987. február 20-án, Pécsett. Kézvezetője és szónoka: Nyá- rádii Ádám c. kanonok. ,, Aranymise: Brinzik József ny. plébános 1987. május 17-én Nagyszombatban. 85