Szolgálat 74. (1987)
Eszmék és események - Reménység és ellentmondás jele - A pápa dél-amerikai útjáról (R.)
A rádió és a televízió jóvoltából az egész nép együtt lehetett a pápával, jóllehet személyesen mégsem mehetett el mindenki az ünnepségre. A közvetítések élesek és tiszták voltak. Egyre inkább eluralkodik az a meggyőződés, hogy a bit valóban újra feléledt a nép szívében, amelyet csak a XVI. században evangeíizáltak. A pápa látogatása mindenhol a beszélgetések központi témáját képezte. A családokban, a taxiban, a fodrászüzletben, autóbuszokon kHki elmondja, hogy mit látott, mit tapasztalt. Bízunk abban, hogy mindez mély gyökeret vert a lelkekben. Hogy milyen nyílt és emelkedett hangulatban folyt le a látogatás, azt jól szemlélteti a fiatalok egyik képviselőjének, Fiiamir Lavanderosnak az ifjúsági találkozón elhangzott, s a pápához címzett beszéde: János Pál, szeretett Testvérünk és Barátunk! El szeretném mondani Neked, hogy kik vagyunk, és hogy mit érzek, miként élek én, a nép egyik fiatal tagja. Fiatalok vagyunk, akilk hiszünk Jézus Krisztusban, s elköteleztük magunkat ebben a hitben. Találkoztunk az élet Urával, aki elkísér minket útjainkon, velünk jár. Rátaláltunk az Egyházra, aki befogad és támogat minket: megajándékoz az élet, a szó, a részvétel és hit forrásaival. Megengedi, hogy Isten gyermekeinek érezzük magunkat, mivel meggyőződésünk, hogy azok is vagyunk. Megengedi, hogy ebben a pillanatban a történelem protagonistái lehessünk. Sokan vannak a hozzánk hasonlók. S nekünk, fiataloknak sok a problémánk, csalódások és félelmek környékeznek, ugyanakkor azonban elkötelezettek vagyunk a hiltben is, és képesek arra, hogy sors- közösséget vállaljunk másokkal. Nem könnyű élni, amikor mindenütt a „halál uralmát“ tapasztaljuk. Személyemre nézve pedig azt mondhatom Neked, hogy szenvedek, sírok, szomorúan énekelek és vigadok, mert egy nép, mindannyiunk népe gondokkal küzd és megpróbáltatásokat él át. Amikor együtt vagyok barátaimmal, a nép fiataljaival, szüntelenül hallom, mennyi hiányt szenvednek, nincs emberhez méltó életük, s emiatt családjaik is szétzilálódnak. Ennek következtében veszendőbe mennek a kifejlődésünkhöz szükséges alapadottságok (is, hagyományainktól idegen elemek szegényesítik el kulturális önazonosságunkat: a fogyasztási láz, a kábítószerek élvezete, az alkoholizmus, az egyéni önzés és a nemtörődömség. Megtörténik az is, hogy levertség uralkodik el rajtunk, csüggedni kezd reményünk. Messzinek tűnik az a kor, amelyben megvalósíthatjuk eszményeinket, s az állandó sikertelenség fáradttá tesz, ami megtöri erőnket... S mégis azt mondom Neked, János Pál, szeretett Barátunk, hogy mindennek ellenére álmaink megmaradnak, mert remélünk egy jobb jövő eljövetelében. Erősek vagyunk, hogy küzdve, de mosolyogva haladjunk előre, mivel igazságosabb és szolidárisabb világot akarunk: a hazugság helyett igazságot, megosztottság helyett békét, halál helyett szabadságot.“ 69
