Szolgálat 73. (1987)

Tanulmányok - Alexandre Faivre: Laikusok a kereszténység első századaiban

II. A különbözőségek leltára

A laikusok történetét áttekintve — a kereszténység kezdetétől az Egyház őskorának végéig — elérkezünk egy olyan időszakhoz, amelyben a laikus arcéle sajátosan ismert, s zavaróan hasonlít korunk laikusáéhoz. A laikus fogalma a Vl-ik századtól a XX-ig jó néhányszor fordít köpönyeget a politikai életben, de kevésbé változik az Egyházon belül. A klerikus állapotot jelző tonzúrával szentesül a határ a laikusok felé, amely aztán megdöbbentő szilárdságról tanúskodik ezer éven keresztül: a X. századi ún. Pontificate Romano-germani- curntól VI. Pál 1968-ban megjelent római pontificaléjáig és az 1972. augusztus 15-i „Ministeria quaedam" Motu proprió-jáig. A klerikális kiképzés lépései lépcsőkké válnak, amelyek szimbolikusan eltávolítják a jövendő papot a laikus állapottól.

Gyakran azonban inkább a különbségek mintsem a hasonlóságok által válik érdekessé, sugallatossá a történelem. Ezért térünk vissza most kiindulópontunkra, hogy rövid leltárt készítsünk azokról a különbségekről, amelyek felmerültek az áttekintett korszakokban. Ezáltal új szemszögből láthatjuk a „laikus“ fogalmát és a használatával törvényszerűen együtt járó kockázatot.

A. A laikus nélküli kor

Az első és legjellemzőbb különbség az, hogy létezett egy laikusok nélküli korszak, amelyikben a laikus fogalma is elképzelhetetlen volt az Egyházban. Kétségtelen, hogy ez a tény megütközést kelt a mai felfogásban, és emiatt néha másképp írjáik a történelmet. A mai ember inkább hajlandó arra, hogy kétségbe vonja a klerikusok létét a kereszténység kezdetén, mintsem a laikusokét, akik „magától értetődően“ léteztek. Ennek ellenére a történésznek mégis azt kell keresnie, hogy miért keletkeztek a „laikusok“, miért és hogyan jelentek meg a „keresztény laikusok“.

Az igazat megvallva, a történész jelenleg még nem képes elfogadható módon megmagyarázni, hogy miért vezették be a keresztény szóhasználatba a „laikus“ fogalmát, de legalább rámutathat, hogy mikor történt ez, és megállapíthatja ennek a változásnak főbb összetevőit.

Ha igaz az a feltevésünk, hogy a „laikus“ szó és fogalom első használata Római Kelemen levelében nem a keresztény embert, hanem a zsidó nép egy tagját jelöli, akkor állíthatjuk, hogy a „laikus keresztény“ kifejezés a második század második felében született meg. Akkor jelennek meg az első laikusok, amikor erősen kísért és ellentétekért szül az enkratia. Számuk olyanJkortjan gyarapodik, amikor a keresztény csoport jelentős számbeli növekedésének lehetünk tanúi. Lehetetlen pontos számokkal kifejezni ezt a növekedést, de tény az, hogy fontos küszöb átlépésének, ugrásszerű változásnak tűnhetett azok számára, akik átélték.

A növekedéssel szükségessé vált a keresztény közösségek számára, mint