Szolgálat 72. (1986)
Halottaink - Czimbalmos Lajos (Confratres)
viszonylag jómódú iparosok életét. Ebbe a békés világba robbant bele az elsó világháború. A tizennyolc éves Vilmos az orosz frontra került, megsebesült, s 1916-ban fogságba esett. Itt megtanulta az orosz nyelvet, s mint szabó dolgozott a tiszteknek. A háború borzalma olyan mély nyomot hagyott a lelkében, hogy egész további életét meghatározta. Féltette a világot a háború rémétől, s sokat imádkozott a békéért. Egyetlen alkalommal, a »nagy csata“ évfordulóján beszélt — iszonyattal — a rohamozó fiatal bajtársak pusztulásáról. Ekkor sebesült meg ő is. 1918-ban tért haza a megváltozott világba, az Ausztriához csatolt Halbturnba, s apja műhelyében dolgozott tovább. 1922-ben lépett be az Isteni Ige Társaságba (S.V. D.). Döntése nagy meglepetést keltett, mert még a legjobb barátja, a fiatal káplán sem sejtette szándékát. Édesanyja ugyancsak siratta és ellenezte az idegen világba szakadó fia lépését. A Rendben először a mödlingi St. Gabriel majd a bischofshofeni St. Rupert volt az otthona. Itt teszi le 1924-ben az első, majd 1930-ban az örökfogadalmat. A gyenge egészségű testvér nem került misszióba, de idehaza az osztrák házakban mint szabó, majd a magyar rendházakban (Budatétény, Kőszeg) mint könyvkereskedő, gondnok, utazótestvér szolgálta rendjét és a missziók ügyét. Lovaskocsival járta a falvakat, elsősorban azokat, ahonnan missziós kispapok származtak, gyűjtött és vitte az adományokat a missziósházba. A rend magyarországi házainak feloszlatása után mint osztrák állampolgár 1950-ben elhagyhatta Magyarországot és St. Gábrielbe került vissza, ahol 1981-ig a ház pénztárosa. A pontos, csak a rend érdekeit néző, fanyar humorú de mély emberi érzésekkel megáldott testvér csípős megjegyzéseit ma is sokan emlegetik. Az 1956 utáni években a házban dolgozó, az idegen világban tanácstalan magyarokat tréfásan így oktatta: „Dolgozzon csak a német, ő találta ki a munkát!“ Az utolsó éveket St. Gábrielben a betegosztályon imádságban és munkában töltötte. De a törékeny ember itt is bélyeget válogatott, csomagolt, mindenkin segített, ahol tudott, s a mosogatás elképzelhetetlen volt nélküle. Szobája a rend mintaképe. Mindenét összecsomagolva nyugalommal és derűvel készült a halálra, a végső bevonulás percére. Az utolsó két hetet már kórházban töltötte, s a betegosztály vezetője mondta róla, hogy ő már sok embert látott halálos ágyon, de olyant, aki ily nyugodtan várta a halált, még nem. 1986. február 16-án tért meg Urához a hűséges és alázatos szolga. Amikor meghalt, azt mondták, nem őérette, hanem őhozzá kell imádkozni. Dr. Kelemen József CZIMBALMOS LAJOS (1904—1986) Néhány hónapja tartó betegeskedés után, április 22-én délután, Gyulafehérváron, három szeretett nővére körében jámbor halállal hunyt el Czimbalmos Lajos ny. plébános, tb. esperes, nagyváradi székesegyházi kanonok, mindnyájunk szeretett és tisztelt paptestvére. Jeles család sarja volt, amelyből többen szentelték már életüket Isten szolgálatára, férfiak és nők egyaránt. Szárhegyen született 1904. szeptember 14-én, a Szent Kereszt ünnepén, és most, a szent húsvéti időben fejezte be életpályáját. E két ünnepi határkő egy hosszú, hűséges papi életet fog közre. 1922-ben érettségizett az akkori marosvásárhelyi státusi főgimnáziumban; érettségi bizonyítványának egyik aláírója (számtanból és természettudományból) rokona, Czimbalmos József. Évekig mérnöknek készült. Végleges döntése után Rómában kezdte meg papi tanulmányait, de nem bírta az éghajlatot, ezért Nagyváradon fejezte be. Huszonnyolc éves, amikor Nagyváradon Fiedler István püspök 1932. június 29-én pappá szentelte. 98
