Szolgálat 72. (1986)

Tanulmányok - Vass György: Az ember Jézus szemében

halott kislány ágya előtt mondja ki Jézus a hegyi beszéd boldogságaihoz hasonló mondatot: a gyermek nem halt meg, csak alszik. A szegény boldog, mivel gazdag, a síró boldog, mert örvend stb. A nyomorúság kellős közepén ott szunnyad a boldog ember. És Jézus megfogja a gyermek kezét: Thalita kumi, kislány, parancsolom, kelj fel! (Mk 5,40). Az embert nemcsak a csoda rendkívülisége, hanem a megélt boldogság mámora döbbenti meg: „Nagy csodálkozástól azt sem tudták, hová legyenek“ — fejezi be a történetet Márk és Lukács.

De ne soroljuk tovább Jézus gyógyításainak légióit. Inkább azt próbáljuk ellesni, hogy mit is látott Jézus a körülötte tolongó betegekben, akik siető útjain kísérik, mint pl. a vérfolyásos asszony. Titokban megérinti ruhájának szegélyét, és érzi, hogy Jézusból gyógyító, (vagy mondjuk inkább) boldogító erő árad ki. Ott okvetetlenkedik a jerikói tömegben a vak Barthimaeus — csitít- ják ugyan, de ő annál jobban kiáltozza: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!“ (Mk 10,46-52). íme Barthimaeus újra lát, és boldogan, Istent dicsőítve követi Jézust útján. A bélpoklosokban, a megszállottakban és a többi szenvedőben, akik eléje sietnek és a találkozásban gyógyulást nyernek, Jézus meglátja az emberi boldogság csíráit. Ezek felé nemcsak a szánalom és együttérzés vonza, mint a naimii özvegy gyásza előtt (Mt 9,35; Mk 14,34), hanem valami más. Jézus ugyanis az emberi nyomorúság szívében nemcsak a lehető boldogságot, hanem a rossznak, sőt a bűnnek megnyilatkozását fedezi fel.

Emlékezünk a béna ember meggyógyítására Márk evangéliumának legelején? (Mk 2,18-22). Itt nem egyszerű gyógyításról van szó, hanem bűnbocsánatról. A bénát a nagy tömeg miatt a felbontott tetőn keresztül eresztik le Jézus elé nyomorúsága hordágyán. „Hitüket látva így szólt a bénához: Fiam, bűneid bocsánatot nyertek.“ Csak ezután következik be a gyógyulás. A béna „felkelt, fogta a hordágyat, és mindenki szeme láttára elment“. Hogy a beteg ember gyógyításra szorul, az nyilvánvaló. De hogy ugyanez az ember bűnbocsánatra is szorul, az csak Jézus szemében evidens. Hogy miben volt bűnös a béna, azt az evangélista nem említi meg. Péter sem nevezi meg bűnét, amikor az első csodálatos halfogás után Jézus elé borul és e szavakra fakad: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!“ (Lk 5,8) Az ember nemcsak testi betegségében, hanem bűnösségében is nyomorult.

Merjük-e erre azt mondani, hogy Jézus az emberi nyomorúságban rejtőzködő bűnt látja, és a bűnös ember vonza megértő közeledését? Mintha az ember szívében rejlő bűn is hordozója lenne annak a boldogságnak, amelyet a bűnösnek Jézussal való találkozása tud életre hozni. Szabad-e a hegyi beszéd boldogságaihoz, a szegények és éhezők, a szomorkodók és üldözöttek kategóriájához a bűnösöket is hozzásorolnii: „Boldogok vagytok bűneitekkel, mert bennem bűnbocsánatot nyerhettek!“?

Ne ijedjünk meg ettől a kijelentéstől, mert Jézus se ijedt meg. Közvetlenül a béna meggyógyítása után közük az evangélisták Lévi meghívását, és számolnak be arról, hogy „sok vámos és bűnös között ott ült Jézus Lévi asztalánál“

15