Szolgálat 70. (1986)

Eszmék és események - Egy papi közösségi életforma születése (Silvanna Cola)

jelenti, hogy a lélek teljes nyitottságával kölcsönösen segítjük egymást a Jézussal — főleg keresztjének és elhagyottságának misztériumában — való egyesülésben. Segítjük egymást Isten akaratának elfogadásában és szeretetében, és az evangéliumi tanácsok életreváltásában ... Igen, az evangéliumi tanácsok szükségszerű feltételei annak, hogy azonosuljunk a szegény, tiszta és engedelmes Jézussal. Amint Jézus szegénysége, tisztasága és engedelmessége révén volt egy az Atyával, úgy köztünk, papok közt is csak akkor valósulhat meg a teljes egység és a közös megszentelődés, ha éljük az evangéliumi tanácsokat.

Egy lenni! Azt jelenti, hogy családot alkotunk magunk közt. A családnak azt a típusát, amelynek földi modellje a názáreti család: szüzek együttélése ... Természetfeletti módon, de egyidejűleg a legemberibb módon, amit csak el lehet képzelni. Ezt a családot egyetlen kötelék tartja össze: az az emberi-isteni szeretet, amely a lehető legteljesebben kielégíti az ember mindenféle érzelmi igényét. Ahol ez az együttélés, ez a közösség megvalósul, ott nem jut többé válságba a cölibátus. Ott megszűnik a magány, a szorongás is, mert egy másik dimenzióban — a Feltámadottban — élnek. S ha család vagyunk, akkor megoldódnak az idős papok gondjai is. Lehetetlen lesz ugyanis, hogy egy plébánosnak, azért mert megöregedett és beteg, elhagyottan és magányban vagy éppen egy öregotthon névtelenségében kelljen élnie. Otthon is maradhat, az új plébánossal egy házban: hiszen mint a család tagjának joga van arra, hogy szeretettel vegyék körül és kiszolgálják. Joga van arra, hogy képességeinek megfelelően lelkipásztorilag hasznossá tehesse magát, illetve, hogy értékeljék azért a legnagyobb és legtermékenyebb kincsért, amelyet birtokol: a szenvedésért.

Ez a család szép és vonzó, mert az Egység harmóniája ragyog rajta. Az ilyen lakás nyitott a paptestvérek és a kispapok számára is. A testvériség helye, mert ahol Jézus él, ott nem érezhető a nemzedékek közti különbség. Ha Jézus jelen van, akkor anakronisztikussá válnak a „tradicionalista" és „progresszív" szembeállítások.

Sok ezer pap él ma az egész világon, akiknek számára mindez bizonyosság, mert mindezt megtapasztalták. Nem más szándék köti össze őket, mint az, hogy megvalósítsák Jézus parancsát: „legyetek egy“ (Jn 17,21). Megtanulták a fokoláre lelkiségből táplálkozó világi közösségektől — az ő egyház által jóváhagyott karizmájukat követve — az egység megvalósításának hogyanját... Egyek vagyunk egymás közt, s egyek vagyunk ezekkel a világi közösségekkel is. Ezek élete folytonosan figyelmeztet bennünket arra, hogy csak Isten, csak a szeretet, csak az egység a fontos. Emlékeztet, hogy papságunk abban áll, hogy egyek vagyunk a keresztrefeszített Jézussal, aki semmivé lett, hogy újra egyesítse az embereket az Atyával és egymással. Állandóan a szemünk elé állítja, hogy papi küldetésünk lényege a hívek szolgálata. Azért vagyunk, hogy mi szolgáljuk őket; nem pedig azért, hogy ők szolgáljanak nekünk.

Ez a papi közösségi „mozgalom" nem programok és emberi elgondolások