Szolgálat 70. (1986)

Az egyház szava - II. János Pál pápa nagycsütörtöki levele

Isteni Személy számára. Végrendeletében nekik ajánlotta „szegény lelkét“. Szüntelenül, életének legelfogialtabb pillanataiban is megőrizte Isten-kapcsolatát. A zsolozsmát és szentség látogatást nem hagyta el. A Szent Szűzhöz egészen közvetlen hangon fordult.

Szegénysége valóban egyedülálló volt. Valósággal kifosztotta magát a szegények érdekében. Kitért az elismerés elől. Tisztasága ragyogott. Jól tudta ugyanis, hogy a tisztaság árán juthatunk „a szeretet forrásához, aki Isten“. Engedelmességét, mellyel Krisztusnak kötelezte el magát, az Egyháznak és főleg püspökének való szófogadásban testesítette meg. Erős maradt az engedelmességben akkor is, amikor elvállalta a plébánosságot, bár a felelősségtudat sokszor rémületbe ejtette.

Az evangélium leginkább önmagunk megtagadást és keresztünk felvételét sürgeti. Sokféle kereszt nehezedett az arsi plébánosra éppen papi szolgálata következtében: a nép rossz hírét keltette, az egyik káplánnak illetve egyes paptársainak kellemetlenlenkedése, ellentmondások, sót valamilyen titokzatos küzdelem is a pokoli erők ellen, és olykor a lelki éjszaka sötétjében a kétségbeesés kísértése.

Ö azonban nem elégedett meg azzal, hogy elfogadja ezeket a próbatételeket, mégpedig panasz nélkül, ö kezdeményezett: vezekelt, szüntelen böjtöt és egyéb gyakorlatokat vállalva, hogy velük — Szent Pál kifejezésével élve — rabságba vesse testét (vö. 1Kor 9,27). Ha vezeklési gyakorlatait nézzük — e dologban sajnálatos módon nagyon hanyag a mi korunk — észre kell vennünk, hogy ezekre őt nem más, mint Isten szeretete és a bűnösök megtérítésének szándéka késztette. Ilyen szellemben mondta egy csüggeteg paptestvérének: „Imádkoztál már? ... sírva esedeztél? ... böjtöltél, virrasztot- tál?..Ide illik Jézus mondása: „Ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel“ (Mt 17,21).

összegezésképpen elmondhatjuk, Vianney János-Mária azért szentelte meg magát, hogy minél alkalmasabb legyen mások megszentelésére. Igen, titok marad a szabadságban döntést hozó emberszívek megtérése, és rejtettek Isten kegyelmének útjai. A pap a maga szolgálatában csak azt teheti, hogy az emberekkel közli a világosságot, lelkiismeretüknek irányt mutat és megajándékozza őket a szentségekkel. A szentségek Krisztus cselekményei. Hatékonyságukat nem befolyásolja a kiszolgáltató vétke vagy méltatlansága. De igenis befolyásolja a szentséget felvevő ember felkészültsége és lelki készsége. Ezt viszont rendkívüli mértékben képes felfokozni a kiszolgálatató pap életszentsége, életének tündöklő példája, valamint érdemeinek titokzatos közlése a szentek egyessége alapján. Erről így tanít Szent Pál: „Testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára“ (Kol 1, 24). Vianney János-Mária valamiképp ki akarta harcolni Istentől ezeket a megtérési kegyelmeket, mégpedig nemcsak imáival, hanem egész életének feláldozásával is. Szeretni akarta Istent azok helyett is, akik nem szeretik őt, és magára vállalta annak a vezeklésnek nagy részét, amelyet ők nem vállaltak el.

74