Szolgálat 70. (1986)

Tanulmányok - Fehér Gyula: Ha lenne egy szent barátom...

remélt módon való teljesülése olyan örömet fakasztott a szívemben, amelyet gyermekesnek nevezek, mert gyermekkorom napjait kell visszaidéznem, hogy felleljem ezeknek az eleven örömöknek az emlékét, melyeknek a befogadására is kicsi a lélek; évek óta nem kóstoltam a boldogságnak ezt a fajtáját. Éreztem, hogy erről az oldalról nézve kezdő még a lelkem, mintha először illettek volna rajta olyan húrokat, melyek mostanáig érintetlenül pihentek.“ (ö 301)

De térjünk már vissza oda, ahonnan kiindultunk; Szentháromságról nevezett Mária nővérhez. Egyre inkább meggyőződik arról, hogy szent vezetése alatt áll. Egyszer le is térdelt Teréz előtt: „Gyermek Jézusról nevezett Teréz, könyörögj érettünk!“ Teréz szelíden megfeddte: „Micsoda gyermek maga! Hagyjuk, eleget tréfálkozott már velem!“ (SMT 55) Teréz a maga részéről szintén tesz vallomást: „Ma éjjel azt álmodtam, hogy megkérdezte: Amikor az égben lesz, hol lesz a helye? Habozás nélkül így feleltem: A jó Isten térdén és ott fogok a fülébe prédikálni. Erre maga ismét megkérdezte: És én hol leszek? Azt mondtam magának: Ami magát illeti, babácskám, a karomban lesz! Majd Teréz hozzátette: Látja, mennyire szeretem magát, hiszen még álmomban is magára gondolok!“ (uo.)

1896 őszén nehéz próbán megy át barátságuk. Szó van arról, hogy a li- sieux-i kármel két nővért küldjön az általuk alapított szaigoni kármelbe. És éppen Teréz két volt kedves újoncnőjét, Genovéva nővért (Géline) és Szent- háromságról nevezett Mária nővért szemelték ki! Teréz ezt írja: „Ez azután egy másfajta szenvedés volt, bensőséges, mélységes, magam elé képzeltem mindazokat a megpróbáltatásokat, csalódásokat, amelyeket el kellene szenvedniük, egyszóval az én egem felhőktől volt terhes... csak a szívem mélye maradt meg nyugalomban és békességben.“ (ö 257-258) Végül is a két nővér maradt és tovább élvezhette Teréz barátságát.

Teréz egy alkalommal már ezt mondja: „Nem mondhatom, hogy ma jobban szeretem magát, mint tegnap, mert szeretetem már elérte azt a fokot, hogy már nem növekedhet.“ (SMT 56) Teréz végső betegsége idején már ritkán találkoznak: féltik a fiatalokat, hogy megkapják a tüdővészt. Mindez azonban nem változtat a barátságon, amely a síron túl is tart.

Szentháromságról nevezett Mária nővér jegyezte fel azt a jelenetet is, amely találóan foglalja össze mindazt, amit Teréz az igazi, a lelki barátságról tanított. Teréz egyszer így szólt hozzá: „Biztosítom, hogy úgy szeretem, mintha külön szívem volna csak a maga számára! De — felelte az újoncnő — maga nagyon szereti Kis Anyját (Ágnes anya, Teréz nővére) és a többi nővérét. Lehetetlen, hogy engem jobban vagy akár ugyanúgy szeressen! A kettőt nem kell összehasonlítani! - felelte Teréz. Szívünk a jó Isten képére van teremtve, ö minden teremtményt úgy szeret, mintha csak az az egy volna a világon. Ugyanígy, a Kis Anyám és a nővéreim iránt érzett szeretetem nem árt egyáltalán annak, amellyel magát szeretem. Külön egész szívem van mindegyikük számára, és ennek ellenére a szívem teljes egészében a>jó Istené. A valódi felebaráti szeretetben sohasem lenne szabad meglennie a féltékenységnek vagy az összehasonlításnak.“ (SMT 146)