Szolgálat 70. (1986)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: „Harmadik út“?
ban. Valóban eszkatologikus távlatokban — a Megtestesülés, a test feltámadása és a világmindenség végleges átalakulása fényében szemlélte a szexualitást is. Azok, akik egy bizonyos „harmadik út“ ideológiáját akarták leszűrni eszméiből {papok és szerzetesek), tévedtek. Teilhard érdeme mindenképpen az, hogy rámutatott a szexualitás kozmikus gyökereire, a „szent anyag“ 'hatalmára, és arra, hogy minden igazi perszona- lizmusnak számolnia kell ezzel: az ember testben élő, pontosabban „megtestesült“ szellem; férfi vagy női mivolta lényeges minden emberközti viszonyában, a barátságban és általában a személyközi kapcsolatokban, de az Istennel, Krisztussal való kapcsolatban is. A szexuális kapcsolat temészeténél fogva valami egyedülálló és különleges. A férfi és a nő egymásnak adja magát, testüket az egyesülésben kiszolgáltatják egymásnak. Ez a szeretet, a kommúnió kifejezése lebet. De a kölcsönös önajándékozásba is gyakran belejátszik a birtoklás vágya; a posszeszív magatartás talán egyformán erős férfinél és nőnél, mégha különféleképpen fejeződik is ki. A másikkal való egyesülés sohase teljes; nem olvadnak egymásba; ez nem is lenne jó, hiszen megszűnne személyiségük. Az igazi egység (személyes síkon) differencial. Aki a cölibátust vállalja (különböző okokból) vagy választja (a papi és szerzetesi élet miatt), lemond a szexuális életről. De azért szexuális lény, férfi vagy nő marad. A cölibátusban élők is kialakíthatnak baráti kapcsolatokat (a szexuális kapcsolatok, a házastársi vagy szülői viszonyok hiányában is); különleges szeretetet tanúsíthatnak barátaik iránt: könnyebben odaajándékozzák (megosztják) idejüket, erejüket, tudásukat, szívüket. Esetleg nem kérve viszonzásul semmit. Ha valaki Krisztusért, az Isten országáért, az emberek üdvösségének munkálásáért vállalja a cölibátust, ezt az önzetlen, egyetemes szeretetet hivatásának tekinti. De vajon nem esünk-e illúzióba, mi, akik - cölebs életet élve — azt mondjuk: Krisztus miatt nem akarjuk .megosztani' szívünket, nem kötöttük le magunkat egy asszonyhoz, férfihez (családhoz), hogy „mindenkinek mindene“ lehessünk? Az „egyetemes" szeretet gyakran lehet az elvont, vagyis nem létező szeretet takarója; agglegények vagy vénlányok „steril" szeretető (vagyis érzéketlensége); besavanyodott nőgyülölők vagy férfigyűlölők „semlegessége" (egyesek ezt nevezik „tisztaságnak“!) ... De lehetséges az is, hogy a pap vagy az apáca túlságosan idealizálja a házas-, ill. családi életet; túlságosan sajnálja magát, hogy a „paradicsomi“ örömökből kimaradt. (Közben felejti, hogy milyen áldozatot is jelent férjnek-feleségnek, szülőnek lenni stb.) Minden attól függ, hogy milyen evangéliumi értéket tulajdoni tünk a cölibátusnak, és miként éljük meg a hitben — törékeny, de mégis naponta megújított hűséggel. * Hűség: nem annyira az adott szóhoz (fogadalom), hanem Valakihez; Ahhoz, Aki meghívott, és Aki mindig hűséges. Amikor a pap vagy a szerzetes az Isten 50
