Szolgálat 70. (1986)

Baráti szeretet

BARÁTI SZERETET

Isten legbensőbb lényegéből, szeretetéből ültetett szikrát szívünkbe. Velünk született természetünkön keresztül ösztönöz és sürget: bontakoztassuk ki ezt a lángot, éljünk igazi szeretetben vele és embertársainkkal. Kinyilatkoztatásában azután a jegyesi, hitvesi szeretet mellett a barátit tárja elénk eszményképnek és a megvalósítás kiváltságos útjának. Ábrahám kapja ezt a megtisztelő jelzőt (íz 41,8), és Mózeshez való bensőséges kapcsolatának szemléltetésére sem talál megfelelőbb kifejezést, minthogy kijelenti: szemtől szembe beszélt vele, „ahogy az ember barátjával“ (Kiv 33,11). Jézus tanítványaival való három évi szoros együttlétére pedig avval teszi rá a koronát, hogy mindenét megosztja velük, barátaivá teszi őket, „mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek“ (Jn 15,15).

Minden idők embere nagyra értékelte, eszményképnek tekintette a töretlen baráti szeretetet. Ennek visszhangját találjuk meg a Példabeszédek könyvében (15,17; 17,17), a Zsoltárokban (38,12; 53,14; 133,1). Kortársainkban újból feltámad igénye. A magányosság érzése nem egyszer hihetetlen mértékben jelentkezik a milliós tömegek névtelenségében. A betonsivatagok és hideg, mesterséges fénnyel világított szenvtelen ipari kolosszusok elszigeteltséget termelnek az emberek lelki világában. Növekszik tehát a vágy, hogy olyanokra találjunk, akikkel kölcsönösen elfogadhatjuk egymást, akik előtt teljes bizalommal nyithatjuk fel szívünket, s akik iránt meleg és bensőséges szeretetet tapasztalunk, mert ilyen módon közelednek ők is hozzánk. A kisközösségek kialakulásának egyik indítékát ebben az igényben kereshetjük. Számtalan modern ima és vallásos ének ezért fordul Jézushoz mint Barátunkhoz.

De a barátság nemcsak igény, hanem feladat és elkötelezettség is, aminek megvalósítása lélektani bevetést és kegyelmi hátteret kíván. Ezek segítségével termi meg igazi gyümölcsét, a barátok emberi és keresztény kiteljesedését. Ezért nem luxuscikk a barátság, hanem emberré válásunk egyik alapvető összetevője. De akkor miért nem „sikerül“ sokak életében? Mert nem merjük vállalni a benne rejlő kockázatot? Vagy hiányzik látóhatárunkból a legátfogóbb távlat, a barátság Istennel? De lehetséges ez egyáltalán, amikor ő nem emberi, hanem egész más síkon mozog?

Ilyen és hasonló kérdéseken gondolkoztat el jelen számunk. Az első tanulmány, Nemesszeghy Ervin tollából, megrajzolja az emberekkel való barátság főbb koordinátáit, történelmi sajátosságait és az Istenhez fűződő barátság körvonalait. Szigeti Miklós cikke az isteni barátság forrá3