Szolgálat 70. (1986)

Tanulmányok - Szigeti Miklós: A barátság a Szentírásban

temet a Galileai-tó partján vagyunk (Jn 21,15-17). Jézus, a Feltámadott há­romszor kérdi meg: „Sóimon, Jónás fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?“ Péter elszomorodott, írja az evangélista, de nem mondja, miért. Dehát kell-e még magyarázni? Hát nem maga Péter állította néhány nappal előbb, hogy jobban szereti Jézust, mint a többi? Hogy ő akkor sem tagadja meg, ha min­denki elhagyja? Igaz, ő megpróbálta védeni Jézust azon az estén — s egyedül ő -, de Jézus parancsolta meg, hogy tegye te a kardot. Mit tehetett volna? Lehetett világosan látni? S a főpap udvarába is os>ak ő mert bemenni János­sal, a többi nem. De a tagadás megtörtént s ezt már nem tehet kim agya ráz ni. Még akkor sem, ha enyhítő körülményekre hivatkozunk. Péter ezt tudja, s ezért fakadt akkor keserves sírásra és most is ezért szomorú. Mire hivatkozhatna? Hogyan igazolja, hogy a történtek ellenére ő még most is jobban szereti Jé­zust, mint a többiek? önbizalma elveszett, most már csak magára Jézusra hivatkozhat: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.“ Az összetört szívű Péter meghatódva tekint Barátjára, aki lehetővé tette, hogy hármas szeretetvaMomással nyilvánosan tegye jóvá hármas tagadását. Hát kell ennél világosabb jel, hogy Jézus valóban barátja? Tulajdonképpen Jézus mindig is barátjának tekintette, csak ő lett hűtlen ehhez a barátsághoz ideig-óráig. Péter tudja, hogy most már semmi sem szakíthatja el Krisztustól. Jézus a hű barát: teljesíti ígéretét, reábízza a föhatalmat közösségében: Le­geltesd juh arm at! Péter ettől kezdve szemtképfestészetünk számára is a könnybarázdás, de ragyogó tekintetű, kezében kulcsokat tartó Péter. A költő szerint így szól meg­bízatása: „Kisírt szemekkel hirdesd / Kisírt szemeknek a bocsánatot!“ (Nagy Miklós: Péter vallomása). Barátságát vérével pecsételi meg a vatikáni dom­bon, Néró cirkuszában. Kérésére fejjel lefelé feszítik keresztre, mert nem tartja magát méltónak arra, hogy úgy haljon meg, mint Barátja, Jézus, akiről ő val­lotta meg először, hogy az Isten Ria. Jakab és János Zebedeus két fia, Jakab és János szintén halászok voltak. Jakabot idősebb Jakabnak nevezzük, mert a Tizenkettő között volt még egy Jakab, Alfeus fia. Jézus nekik is új nevet ad: Boanergesz, vagyis a mennydörgés fiai, s ez ter­mészetüket jellemzi (Mk 3,17). Amikor a szamaritánusok nem akarják befo­gadni a Jeruzsálembe haladó zsidó zarándokokat — Jézust és tanítványait —, ők tüzet kívánnak az ellenségeskedő falura (Lk 9,54). ök, vagy tudtukkal any­juk, a legelőkelőbb helyeket akarják elfoglalni a megálmodott földi messiás- országban (Mt 20,20 és párh.). Jakab az első apostolvértanú (ApCsel 12,2). Sokszor szerepel az evangéliumokban, -de legtöbbször a három kiváltságos apostol közös jeleneteiben. Jánossal egészen más a helyzet. A negyedik evangéliumban ő „a tanítvány, akit Jézus szeretett“. Ha a tizenkét apostol között Péter, Jakab és János a három kiváltságos, akkor a három között János a kiváltságosok kiváltságosa. Az utolsó vacsorán ő nyugszik Jézus keblén, ő áll legközelebb Jézus Szívéhez, ő tudhat 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom