Szolgálat 69. (1986)
Eszmék és események - Levelesládánkból
— Úgy gondoltam, hogy 50 éves papságomat csendben ünnepelem meg. Ez nem sikerült, mert szülőfalum egyházközségi képviselőtestülete óhajtotta, hogy ünnepélyes keretek között mondjam el aranymisémet. A nagy készülődésben felejtettem el a levelet megírni és elküldeni. Bocsánatát kérem. Jókívánságaimat a napi szentmisémbe foglalom, amikor jótevőimért imádkozom. Utólag beláttam, hogy helyesebb volt a képviselőtestület óhaja szerint eljárnom. Nem az ünneplés miatt, hanem mert alkalom volt a szeretet megnyilvánulására. — A még élő, érettségiző osztálytársaim is megtudták és eljöttek az ország különböző részeiből. Nagyon örültem, mert mindegyikük áldozott, pedig van közöttük kétszeres Kossuth-díjas is. Sokan eljöttek volt híveim régi plébániámról, ahol 24 évig működtem. Ha egészségem bírta volna, mint működő plébános, ott tartom az aranymisémet. — Hazajöttem, akkor úgy gondoltam, meghalni, és édes jó apám mellé kerülni, és még mindig élek és működöm. Vasárnap még 2 szentmisét mondok, gyóntatok, beteghez járok. Isten jósága végtelen. + (Erdélyből:) Itt a szemináriumban évente kétszer van papok részére lelkigyakorlat: júliusban és szeptemberben. Ugyanaz az atya szokta megtartani mindkettőt. Szokott lenni német nyelvű is egyidőben, külön teremben. Itt még „klasszikus“ lelkigyakorlatokat tartunk, napi négy előadással, szigorú közös napirenddel, pl. az egész napi zsolozsmát közösen végezzük, latinul (a nem magyar anyanyelvűek miatt). Van még két szőlőnk, ahol a püspökség a gazda, a bort pedig csak plébániáknak árusíthatják, miseborként. A kispapok kapálják meg kétszer (áprilisban és júniusban évzáró után), ősszel meg leszüretelik. A présházban is ők dolgoznak a püspöki vincellér vezetése mellett (az már szerencsére nem pap, itt is érződik ugyanis a Zsinat iránya, hogy papokat tehermentesítsenek ilyen munkától). A szüret egy hétig tart. Mivel a kispapoknak csak felét tudják foglalkoztatni, a másik fele ledolgozza az állami gazdaságnál szerződtetett munkát; ezen az alapon jutunk zöldséghez stb. Persze felváltva megy a munka, mert igazságtalan dolog lenne, hogy egyik egy hétig szüreteljen, a másik meg addig pityókaszedjen vagy káposztázzon. Néha a tanárok is kinéznek. Különben el nem mozdulhatnak, mert ha zuhog az eső, mégis csak van tanítás. Ennyire ki vagyunk szolgáltatva az időjárásnak a modern technika mellett is. Nálunk a katolikusoknak csak egy főiskolájuk van, de két részleggel: a magyar nyelvű Gyulafehérvárott négy egyházmegye részére és a román nyelvű lasiban két egyházmegye részére (a másik a bukaresti). Ez a helyzet a protestánsoknál is: egy egyetemük van Kolozsvárott — Egységes Protestáns Teológia —, de a német nyelvű szász-evangélikus részlege Szebenben van. Kolozsvárott együtt tanulnak a reformátusok, evangélikusok és unitáriusok, csak a saját tárgyaikat hallgatják külön. A Mikulás itt mitrával, pásztorbottal érkezik, és ministránsok kísérik. A tanárokat sem kíméli, bár nem mindegyik tudja elviselni, hogy a Mikulásba bújt kollégája odamond neki. Sokat lehet tanulni belőle. Nemcsak verses krónika van, de énekszámok stb. is. 90