Szolgálat 69. (1986)
Tanulmányok - Weissmahr Béla: Jézus Krisztus feltámadásának valósága
ható meg a túlfűtötten lelkesedő tanítványok látomásaival, mert pontosan ugyanaz a hagyomány, mely beszámol a húsvéti tapasztalatokról, arról is értesít, hogy Jézus keresztrefeszítése utón szó sem volt lelkesedésről; a húsvéti hit Jézus megjelenéseit követte, nem pedig okozta. Csalásról vagy puszta önáltatásról tehát ma már nem beszélnek. Akik korunkban a feltámadás hitét a kritikus történelmi kutatás szemszögéből bírálják, árnyaltabban szoktak érvelni. Abból az önmagában helyes meglátásból indulnak ki, hogy a biblikus szövegeket nemcsak lefordítani, hanem értelmezni is kell. Ezért szövegelemzések segítségével próbálják kimutatni, hogy a tanítványok, amikor Jézus feltámadásáról beszéltek, ezt nem érthették úgy, mint mi, illetve amint azt már a közvetlenül utánuk következő keresztény generáció is felfogta. A feltámadásról való igehirdetés ezek szerint nem valamilyen, a tanítványok konkrét helyzetéből le nem vezethető, tapasztalatokon alapszik. Pusztán jelképes beszédnek kell tartani, amellyel a tanítványok tulajdonképpen csak Jézus személyénék egyedülálló üdvtörténeti jelentőségét akarták kifejezni. A második világháború utáni években nagy port vert fel Rudolf Bultmann elmélete. Szerinte „a húsvéti esemény, amennyiben ez történelmi eseményként együtt említhető a keresztrefeszítéssel, ... nem jelent többet, mint a Föltá- madottra irányuló hit létrejöttét.“ A feltámadásról szóló igehirdetés tehát csak mitikus kifejezése lenne annak, hogy a tanítványok felismerték: Jézus halála következtében Isten megbocsát a múlandó világba belefeledkezett embereknek. A feltámadási hit tehát a kereszt fényében látott emberi sors egzisztenciális interpretációja, amennyiben a keresztet üdvözítő eseményként értelmezi. Egy másik elmélet szerint a feltámadás hite csak az akkori idők nyelvén akarja kifejezni azt a belátást, hogy „Jézus ügye — mindenek ellenére — tovább folytatódik". A tanítványok, elsősorban Péter, felismerték volna ugyanis, hogy az, amit Jézus földi életében el akart érni, s az, amit hirdetett, nem veszthette el érvényét halála által. Ezt a meggyőződésüket azután azzal a rejtvényszerű állítással fejezték volna ki: isten feltámasztotta őt a halálból. Itt röviden rá kell mutatnunk arra, hogy a feltámadással kapcsolatos vita általában két különböző szinten folyik. Előtérben áll a történetkritikai, illetve szövegkritikai érvelés. Ennek menete általában a következő: Az Újszövetség szövegei beszámolnak ugyan Jézus tanítványainak a feltámadt Jézussal kapcsolatos élményeiről, de ezek a szövegek jórészt jóval az általuk leírt események után fogalmazódtak meg. Látszik továbbá rajtuk, hogy különböző hagyományokból erednek és, hogy az írókat hithirdetői, illetve hitvédelmi szándék vezette. Nem találunk valóban bizonyos ellentmondásokra a húsvéti eseményről szóló elbeszélésekben? így például Lukács evangéliuma és az Apostolok Cselekedetei szerint Jézus csak Jeruzsálemben jelent meg az apostoloknak, míg Máténál a tanítványok azt az utasítást kapják, hogy menjenek Galileába, ott 7
