Szolgálat 69. (1986)

Tanulmányok - Oláh Miklós: Húsvét örömhíre és megélése

veszti ezt a mindent átfogó jellegét. Lassanként csak egy keresztény ünnep lesz a többi között.

Napjainkban, sajnos, egy lépéssel tovább is mehetünk. Mert nagy kérdés: tudunk-e még egyáltalán ünnepelni? Az „ünnep“ tartalmának átélését profán, általános emberi téren is hiányolják. „Az ember a kenyeret, a termést, az élet újjászületését mindig megünnepelte, de ez az ünnep-igény mintha hiányoznék mai kultúránkból. Az ünnep már csak egy másfajta nap a sok közül, nem fejezi ki az élni-akarást, az újjászületést, vagyis tulajdonképpen a feltámadást. Erre sem az átlag-család, sem az iskola nem tanítja meg a gyermekeket. így az ünnep személytelenné válik, nincs többé lényegi tartalma“ (Sas Judit szociológus).

2. Átélés és azonosulás

Tanulnunk kell az első szövetség gyakorlatából, amelyről így számol be egy leírás: „A Törvény előírásai szerint megült húsvét ünnepén Mózes kora óta felteszi a család legifjabb tagja a következő kérdést: Miért különbözik ez az éjszaka a többi éjszakától? — Ekkor a feláldozott bárány köré összegyűlt közösség legidősebb tagja feleleveníti a zsidó nép kivonulását, a nagy éjszakai elindulást Isten vezetésével. Az öreg felidézi a megdöbbent gyermek előtt az idők éjszakájából Mózes képét, aki meglendíti botját a Vörös-tenger felett... és Izrael nagy átvonulását...“ Bárcsak követnénk a jámbor zsidó családok példáját! Azaz: ne csak a templomi igehirdetésnek és a hitoktatásnak legyen témája ez az alapvető és átfogó misztérium, hanem a szülők és gyermekek közötti meghitt családi beszélgetéseknek is! Mi elsősorban már nem a Vörös-tenger felett botját meglendítő Mózes képét elevenítjük fel, hanem Annak alakját, akinek Mózes csak előképe és távoli útkészítője volt.

Az Ószövetség nagyjai gyakran megszégyenítenek minket hitükkel, szere- tetükkel, lelkesedésükkel, gyermekien őszinte, önzetlen ragaszkodásukkal. Az „istenős és próféta“ Dávid örvendezve táncolt a „jelképi szekrény" előtt. Mennyivel inkább kell nekünk, Isten szent népének vigadni, amikor az előképek beteljesülését látjuk. Ne feledjük, hogy az Ószövetség szentjei Ádámtól Keresztelő Jánosig csak úgy ismerték Krisztust, ahogyan egy darabokra tört szobor elszórt részeiből ismerni lehet az egész, sértetlen remekművet. Mi viszont ismerjük Isten üdvgondozását, Krisztus érettünk végzett munkájának minden mozzanatát. Sőt, személyes — emberileg szinte elképzelhetetlenül közeli — érintkezésben vagyunk Vele. Mégis mennyire elmaradunk Ábrahám, Mózes, Sámuel, Dávid király, Illés, Izajás, Jeremiás, Simeon vagy Keresztelő János erényeitől és lelki nagyságától. Milyen sokszor vonatkoztatható reánk az Úr Jézus felkiáltásában rejlő ítélet: „Ha ismernéd az Isten ajándékát... !“ Szardeszi Meliton püspök monumentális pászka-homíliájában szemrehányást tesz a választott népnek: „Te nem találtattál valóban „Izraelének (Tér 32,29), mert nem ismerted Uradat, nem törődtél Isteneddel. Te nem láttad, ó Izrael hogy ez Isten elsőszülöttje ...“ Itt már a keresztények bűnéről is szó van, a

34