Szolgálat 69. (1986)

Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: A feltámadás a Máté-evangéliumban

Máté azonban, úgy látszik, nem így akarja feloldani a történet belső feszültségét. Az a tény, hogy az asszonyok nyomban az angyali üzenet átvétele után Jézussal találkoznak, különös vonást kölcsönöz az események menetének. Ez a rövid epizód többszörösen fontos. Szerkezetileg hasonló feladatot tölt be, mint az angyal szava. Első látszatra Jézus mindössze azért jelenik meg, hogy az asszonyok Jézus „testvéreinek“ is elvigyék üzenetét: „Térjenek vissza Galileába, ott majd viszontlátnak“ (= látni fogják) (28,10). Ez utolsó szavak az angyaloktól kapott üzenetben is előfordultak, csak a ragok különböznek: ekei autón opsesthe - ekei me opsontai. Nincs kizárva, hogy az „Úr látása“ terminus technikus. Azt jelzi, hogy mint földöntúli, természetfeletti valóság jelenik meg nekik és önmagában már nem tárgya az emberi látásnak. De fontosabb arra figyelnünk, hogy itt Máté két hagyományt fog össze. Olyan kettősséget, ami Pál fent idézett szövegében (1Kor 15) is felfedezhető. Jézus feltámadt valóságának első tanúi két csoportra oszlanak: egyrészt a tizenkettő (tizenegy), másrészt rokonsága. Az első vezetője Péter, a másodiké Jakab, „az Úr testvére“. Az asszonyok tehát ugyanazt a hírt két csoportnak viszik: a tizenegynek és a rokonságnak. Az első feladatot az üres sírban megjelenő angyaltól, a másodikat magától Jézustól kapják.

De az asszonyokkal való találkozásnak más jelentősége is van. Mihelyt a feltámadt Krisztus rájuk köszönt, „hozzá lépnek, megragadják lábát és leborulnak előtte“ (28,9). E jelenethez Máténál leginkább a napkeleti bölcsek hódolata hasonlítható. Ott is ilyen liturgikus tisztelet és imádás veszi körül Jézust. A két helyen (2,11 és 28,9) szereplő ige (proskynem = leborulni, imádni) azonos. Máté más szövegeiben is előszeretettel használja ezt a szót. Másutt azonban a Jézus előtti imádó hódolat kifejezése rendszerint kérést vezet be (8,2; 9,18; 15,25; 20,20). Csak a vízen való járás és a vihar lecsendesítése után követi érdek nélküli csodálat és elragadtatás: „Valóban Isten Fia vagy!“ (14,33)

Ezzel szemben Márknál a földi Jézus imádata csak egyetlen esetben merül fel: egy megszállott, aki tudja Jézus istenfiúságának titkát — és ezért Jézus öt el is hallgattatja — hódolva imádja (5,6). Lukács pedig feltehetőleg tudatosan kerüli, hogy Jézusra vonatkoztassa a „proskynein“ kifejezést az Úr megdicsőülése előtt. Nála Jézus imádására csak feltámadása után kerül sor, evangéliuma utolsó előtti mondatában (24,52).

Máténál tehát az asszonyok néma hódolata igazában egy sorozatot zár le. Megismétli azt, amit a napkeleti bölcsek profetikusán elővételeztek. Felszínre tört már az evangélium 'kiemelkedő eseményei során, a hit első fellobbanása- kor, de csak most válik igazán érthetővé, teljes mértékben igazolttá. A feltámadott imádása az utolsó jelenetben a tizenegy részéről is megismétlődik. Máténál láthatjuk talán a legvilágosabban, hogy a feltámadás adatai az evangélium egészének szempontját, nézőszögét, érthetőségét tükrözik.

Máté és János evangéliumában meglepő hasonlóság köti össze a feltámadásra vonatkozó részeket. Nemcsak arról van szó, hogy Jánosnál Is fontos szerepet játszik a végső imádás. Tamás hitvallása a 20. fejezet végén: „Én