Szolgálat 69. (1986)

Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: A feltámadás a Máté-evangéliumban

kifejezés már ilyen hamar annyira „terminus technikus‘‘-szá vált, hogy „tizenkettőről“ olvasunk, habár a megjelenések idejére az eredeti csoport tizenegyre apadt!); egy ötszáz főnyi csoportot, amelyből még sokan élnek; majd Jakabot, a jeruzsálemi egyház közismert fejét és végül önmagát. A szöveg bevezetése (3. vers) kifejezetten állítja, hogy „tradíciót“ tartalmaz: amit mondok, azt „kaptam“ (parelabon) és „továbbadtam“ (paredóka). A megnevezett tanúk mind férfiak, ahogy ezt a kor megkívánta, és a korintusi hívek által könnyen azonosíthatók. Maga Pál is a sorozathoz tartozik, tehát az író egy kollektív tanúságtevés társszereplőjeként nyilatkozik.

Az evangéliumok azonban nem ebből a szemszögtől íródtak. Bár alkalomadtán gondjuk van arra, hogy szavahihetőségüket védjék, az apologetikus szempont bennük nem a legfontosabb. Máténál sem a bizonyítékok halmozása a lényeges a feltámadás leírásában. Ez nem az evangélista dolga, hanem az első hithirdetést, a kerügmát meghirdető apostoli tanúké. Ó a feltámadás értelmét, a feltámadást, mint az evangéliumi elbeszélés csúcsát és befejezését kívánja megvilágítani.

Valószínűleg egy lépéssel tovább is kell mennünk. Az egyes evangéliumokat lezáró, Jézus feltámadását tárgyaló elbeszélések, igazában azt a célt szolgálják, hogy kiemeljék és megalapozzák azt a nézőpontot, amely alapján az egész mű megszületett. A feltámadás nem egyszerűen a történet csattanója, hanem meghatározza azt a látásmódot, elsősorban Jézus ábrázolásának azt a módját, amely már az evangélium minden megelőző lapján felfedezhető. A feltámadás tehát, tudott tényként jelen van, a mű első sorától kezdve, mind az író, mind az olvasó gondolatvilágában (pontosabban: hitében). Az utolsó pár lap csak felszínre hozza, közvetlen figyelmet szentelve tárgyalja azt a központi tényt, amely miatt az evangéliumot megírták.

így értjük meg, hogy a Máté-evangéliumban a feltámadt Jézusra vonatkozó szövegek miért foglalkoznak oly keveset a mi mai kételyeinkkel, és miért állnak inkább a mű irodalmi és teológiai lezárásának szolgálatában. Máté evangéliuma hallatlanul tömören kezeli a feltámadást. Az üres sírról 8 versben beszél (28,1-8). Ezt követően Jézus első megjelenését az asszonyoknak mindössze két versben (három mondatban: 28,9-10) adja elő. Ehhez képest szószaporítóan részletesnek tűnik az őrök megvesztegetésének története (hat vers: 28,11-15). A tizeneggyel való egyetlen találkozás, azok végső küldése az „egész világba“ — rendkívül fontos és súlyos tartalma — négy rövid versben (28,16-19) kerül előadásra.

1. Az őrök megvesztegetése

E négy perikópából a harmadik, az őrök megvesztegetése, csak Máténál található, és nyilvánvalóan vitaszándékkal íródott. Visszautal a temetést kísérő körülményekre. Az őröket éppen azért állítják a sír mellé, mert a tanít15