Szolgálat 71. (1985)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: Az új lelkiség kísértései
dották a Jákob kútjától viszatérö asszonynak: most már nem csak a te szavadnak hiszünk, hanem magunk is tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője (vö. Jn 4,42). Tekintély Napjainkban az egymást felváltó ideológiák sodrásában életünk alapvető szavai is változtatják értelmüket. így van ez a „tekintély“ szóval is. A polgári jogpozitivizmus hatása alatt a közvélemény hozzászokott, hogy azt tartsa „tekintélynek“, aki kikényszeríti, hogy hallgassák a szavát, mert bünteti azokat, akik nem tartják számon irányítását. Amikor a hívő ember az új lelkiség áramlatába kerül, meglepetve tapasztalja, hogy van másfajta „tekintély“ is: a karizmatikus egyéniség, aki intenzív módon éli a hitét, és szinte kézzel fogható módon kimutatja magában a keresztény élet lehetőségét, sugárzó szépségét. Ezt a „tekintélyt“ nem „kell“ követni, maga vonz követésére. így aztán a hívő ember nemegyszer kétféle tekintélyt különböztet meg; az elsőt elviseli, a másik pedig spontán módon serkenti arra, hogy kövesse. így történik meg, hogy vannak buzgó keresztények, akik az államhatalom törvényeivel csak akkor törődnek, ha attól kell tartaniuk, hogy áthágásukat a hatalom megtorolja, de az Egyház vezetőinek a szavára sem adnak, ha az nem szívükben kelt visszhangot. Aki így gondolkozik, tanácstalanul hallgatja a keresztény hagyomány buzdítását, mely szerint akkor is engedelmeskedni kell a tekintélynek, ha erőtlen, mert egyrészt nem tud és nem akar kényszeríteni senkit se, másrészt nem vonz önkéntelenül is, hisz a viselője gyarló vagy éppen méltatlan ember. A harmadik fajta tekintélynek az a titka, hogy hisszük: Isten rajta keresztül akarja vezetni az életünket. „Aki titeket hallgat, engem hallgat, — aki titeket elutasít, engem utasít el“ (Lk 10,16) — mondotta tanítványainak az Üdvözítő. Ha nem hallgatok arra, aki Isten nevében szól hozzám, nem mindig kerülök börtönbe, és nem mindig jutok ellentétbe érzelmeimmel, de elszakadok az Isten üdvözítő akaratától. Mert Isten akarja, hogy a természetes és természet- feletti közösségek vezetőinek irányítása szerint éljek, amennyiben ez az irányítás nincs ellentétben a lelkiismeretem szavával. Isten azt akarja, hogy az ember közösségben, családban, társadalomban, államban éljen. De ezek a közösségek nem tudnának létezni, ha a közösségi élet problémáinak sok lehető megoldása között minden tagjuk mindig azt választaná, ami abban a pillanatban neki a leghelyesebbnek látszik, hiszen így nem működhetnének közre a közjó érdekében folytatott együttes tevékenységben. Kell, hogy legyen valaki, aki irányítja a többit. így a teremtő Isten akaratának követelménye, hogy hallgassunk a törvényes vezető szavára, feltéve természetesen, hogy nem bűnt kíván tőlünk. Ez a követelmény nem tételezi föl, hogy a vezető parancsa tárgyilag, tartalmilag megegyezik az Isten akaratával. Az elöljáró értelme tévedhet, és akarata helytelen irányba fordulhat. De számomra akkor is Isten akarata, hogy kövessem a feljebbvalók törvényes irányítását, a maguk illetékességi körében, mert hiszen ők a harmadik értelemben vett „tekintélyt“ képviselik: az ő szavuk megszabja, miben áll az az életforma, amelyben számíthatok a hűséges Isten meg67
