Szolgálat 71. (1985)

Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: Az új lelkiség kísértései

mi életünk se tudna kifejlődni, hiszen nyelv nélkül pl. még fogalmaink se lennének, a nyelv pedig a közösség ajándéka a gyerek bölcsőjében. Akár akarjuk, akár nem, részesedünk egy kultúrában, azaz öntudatlanul elfogadunk olyan meggyőződést és értékrendet, amely környezetünkben magától értetődőnek számít, és amit intézményeink, szokásaink, irodalmunk stb. hallgatólagosan közölnek velünk.

Anélkül hogy észrevennénk, kiemelkedő egyéniségek hatása alatt fejlődünk, rajtuk keresztül sodródunk bizonyos eszmék bűvkörébe, az ő példájuk, vonzó vagy taszító hatásuk alatt fejlesztjük ki erkölcsi és lélektani személyiségünket. Ez áll természetfeletti életünkre is, mert hiszen Isten minden teremtményét a maga természete szerint vezeti a krisztusi tökéletesség felé; az üdvözítő Isten kegyelmi adományait is a környezet közvetítő hatása folytán adja gyermekeinek. Még a legnagyobb szentek is adósai környezetüknek, mestereiknek, és az a küldetésük, hogy másokat is támogassanak, vezessenek az üdvösség útján. Szent Ferenc vagy Szent Bernát környezetében számos hívő olyan magas fokú kegyelmi életet élt, amire magukra hagyatva sohase tudtak volna eljutni.

De ebben a pontban is lehetséges egy félreértés, egy elferdülés. A környezet és a kiemelkedő vezetők serkentik, elősegítik belső fejlődésünket, de nem pótolhatják azt a személyes elhatározást, amellyel elfogadjuk a hitünk által elénk tárt eszményt, és hűséges kitartással igyekezünk feléje. A serkentő környezet és igazi nevelő hatása éppen abban áll, hogy bizonyos szempontból feleslegessé teszi magát; arra segít, hogy nélküle is egyre jobban meg tudjunk állni a lábunkon. Ha a környezet vagy a vezető hatása olyan erős, hogy kiküszöböli, szinte pótolja a személyes választást, akkor örök gyermekkorra vagyunk kárhoztatva, életünk csak visszhangozza más, erősebb egyéniségek életét.

A környezet és a teljesebb kereszténységre törekvő személy viszonyának nem szabad olyannak lennie, mint a dunai vontató gőzös és a vontatott uszály kapcsolata: amíg bírja a kötél, haladnak az ár ellen, de mihelyt elszakad, az uszály menthetetlenül megfordul és lefelé sodorja az ár. Sajnos, ez a példa nem egyszer alkalmazható az új lelkiséget megvalósító mozgalmakra. Az egyes ember, azt lehetne mondani, bérbe adja a maga személyes szabadságát a csoport vezetőjének vagy összességének. Amíg rendszeresen találkozik velük, minden megy, mint a karikacsapás; de amikor a csoport tagja kimarad a csoportból, egyszeriben visszaesik előző életformájába. A vezető túl erős egyénisége, ha nem vigyáz, elnyomja követői életét, ahelyett hogy fejlesztené. Úgy tapadnak hozzá, mint a borostyán a fára. A túlságosan intenzív közösségi élet elkényezteti az egyes embert, úgy hogy csak a közösség túlfűtött légkörében tud megélni. Ez a hiba nemcsak akkor végzetes, ha az,egyes embernek, a külső viszonyok megváltozása során, egyszer csak a maga lábán kell megállnia. Akkor is káros, ha a mozgalom tagjai holtig élvezik a vezető és a közösség hatását. Mert aki nem tud a maga lábán megállni, az még nem szegődött el egészen Krisztus követésébe, hiszen nem maga él, hanem a lenyűgöző erejű közösség él benne és helyette. Akkor helyes a közösségi élet, ha a csoport tagja úgy fordulhat vezetőjéhez és társaihoz, ahogy a szamariai emberek mon- 66