Szolgálat 71. (1985)

Mai lelkiségi irányok

MAI LELKISÉGI IRÁNYOK

A lelkiség „az üdvtörténet visszhangja az egyes ember életében“, mondotta Danielou kardinális. „Az ember felelete Isten szavára“, írta egy másik szerző. S volt aki csak két szóban foglalta össze: Szerepünk Krisztusban“.

A keresztény lelkiség alappillére a magát kinyilatkoztató és közlő végtelen Szeretet, a Háromságos Egy Isten. Krisztus az Atyához vezet minket a Lélek erejében. A mi feladatunk, hogy magunkra öltsük Krisztust, az ő „felfoghatatlan gazdagságát“ (Ef 3,8). Feleletünk nélkülözhetetlen, ugyanakkor azonban szükségszerűen véges is. Alapjában véve minden, a hitét komolyan élő keresztény egy célra tör és egy erőforrásból táplálkozik. Jézus követésének útja mégis más színezetet kapott a keleti egyház gazdag hagyományában mint az ágostoni vagy bencés hang- szerelésben. Talán túlságos egyszerűsítésnek tűnhet, amikor egy-egy ismert lelkiségi irányt, iskolát egyetlen szóban foglalunk össze. S mégsem egészen alaptalan az állítás, hogy a ferences lelkiséget a szegénység, a karmelitát az egyesülő ima, a jezsuitát az engedelmesség jellemzi.

Ugyanaz a dallam más színezetet kap a zongorán, a furulyán, a hegedűn, illetve a citerán. S hányféle kíséretet írhatunk ugyanahhoz a dallamhoz! Az Isten szerelmesei, a szentek is más és más hangnemben, fekvésben szólaltatták meg az örök Ige örömhírét s hirdették kortársaiknak, hogy mire is kell ügyelniük, ha az isteni szeretet hű tanúi akarnak lenni a világban.

A Szentlélek pedig mintha egyre újabb és újabb hangszereket is teremtene egyházában, hogy teljesebb, gazdagabb legyen az Istent dicsérők szimfóniája. Segíteni akar — koroknak és helyzeteknek megfelelően —, hogy ki-ki könnyebben találhassa meg azt a dallamot, amely leginkább lelkesítheti és erősítheti Isten és testvérei szeretetében.

Napjainkban töretlen életerő árad nem egy régebbi, klasszikusnak tekinthető lelkiségi iskolából. Gondoljunk csak pl. egyes kontemplativ közösségek hihetetlen vonzóerejére, üj hajtásokkal találkozunk az ún. tevékeny rendeknél is. Azonban számos olyan mozgalom és kezdeményezés látott napvilágot, amely új, az egyház életében eddig inkább peremre szorult szempontra, kérdésre helyezi a fő súlyt, illetve módszertanilag igyekszik megeleveníteni a keresztény közösséget.

Mivel nem térhetünk ki minden mai jelentős lelkiségi irányra, három tanulmányban törekedtünk felvázolni néhány, általánosságban érvényes szempontot. Fila Béla professzor azt a hátteret és azokat az alapelveket körvonalazza, amelyek szükségessé és egyúttal lehetségessé teszik, hogy új lelkiségi irányok szülessenek meg. Azokat az igényeket elemzi, ame3