Szolgálat 68. (1985)

Tanulmányok - R.: Afrika fiatal egyháza

a kötelező ünnep. A bennszülött papság nem volt felkészülve, hogy betöltse a hirtelen támadt űrt, csak lassan állt lábra. Később a helyzet kissé enyhült; újra jöhetett néhány misszionárius. 1983-ban azonban jött a kegyelemdöfés. A nemrég megbuktatott Numeiri elnök az ország minden lakójára kötelezővé tette az iszlám büntetőtörvényt, a sariát. Az iszlám vallási törvényei ítélnek meg mindenkit! Tilos alkoholt fogyasztani, tartani; a házasságot aszerint kell rendezni... Keresztények tehát nem tarthatnak bort, misebort sem! Egyik olasz szerzetesen már végre is hajtották az előrelátott büntetést: a nyilvános megkorbácsolást. A püspöki kar nyílt levélben tiltakozott a kormánynál az erőszakos iszlamizálás ellen. Visszautasította a vádakat, miszerint a keresztények erkölcstelenek, mert nem tartják meg a másik vallás törvényeit. Buzdította a híveket, hogy legyenek állhatatosak hitükben, áldozatok, a vértanúság árán is.

Közép- és Dél-Afrikában, az ún. Fekete Afrikában a keresztények és mohamedánok viszonya általában zavartalanabb. A függetlenségi harcok folyamán mindkét csoport tudatára ébredt, hogy afrikainak kell lennie; függetleníteni kell magukat az idegenektől. A fekete muzulmánok ezért bizonyos tartózkodással néztek északi, arab (— fehér) hitsorsosaikra. Az utóbbi években azonban érezhetővé vált az iszlámnak az arab országokban tapasztalt újjáébredése. Elég sok adomány érkezik az Arab Félszigetről mecsetek, korániskolák alapítására. Az iszlám hithirdetői éppúgy szeretnék megnyerni maguknak a Közép- és Dél-Afrika animista csoportjait, mint a keresztények. Ezek a csoportok kapcsolatban vannak a környezetükben élő mohamedánokkal és keresztényekkel. Náluk mutatkozik az igény, hogy a megváltozott társadalmi és kulturális helyzetnek megfelelőbb vallást keressenek. Animizmusuk elégtelennek bizonyul a technika világában. Ezért van, hogy körükből kerül ki a katekumenek többsége. Kétségtelen, hogy az afrikai (= fekete) mohamedánok kevésbé agresszívek, mint arab vagy perzsa hittestvéreik. De a vallási igényekkel könnyen egybefonódnak egyéb, anyagi érdekek. Ilyenkor kerül sor szenvedélyes erőpróbákra. — Az afrikai katolikusokban lassan tudatosul, hogy mindent meg kell tenniök, hogy ezeket az összetűzéseket elkerüljék, megelőzzék. A dialógus a keresztények és mohamedánok között azonban még az igazi afrikaiaknál sem könnyű feladat.

4. A missziós korszakban az afrikai keresztények nagy része falvakban élt. Ma a fiatalok java már városokba költözött vagy feléjük irányítja lépteit. Reméli, hogy ott több lehetőség nyílik tanulásra, könnyebben talál munkát és kényelmesebb élete lehet. Ha nem történik változás a folyamatban, a harmadik évezred elején Afrika népességének 70 százaléka városlakó lesz.

Az áttelepülés sokszor egyenlő a talajvesztéssel. Megszűnik a törzsi, közösségi kapcsolat. Lakás- és következésképpen családproblémák lépnek föl. Sajnos az afrikai városokban is mindinkább eluralkodik a korrupt szellem, hódít a lelkiismeretlen meggazdagodás lidércfénye. Ha valaki meg is marad a jó úton, kevésnek érzi a falun kapott vallási ismereteket. Még problematikusab70