Szolgálat 68. (1985)
Tanulmányok - Benkő Antal - Jálics Ferenc: Dél-Amerika prófétai egyháza
a teljesebb látásra törekszik. Egyrészt sürgeti a többi „szellemtudományok“: a történelem, népi kultúra és embertan felhasználását. Másrészt elengedhetetlennek tartja, hogy a nép helyzetét kezdettől fogva vallásos szituációnak tekintsük, sajátosan kereszténynek — ami az argentin népnél éppen történelmi fejlődése folytán „természetes“ adottság. Abban azonban hasonlítanak egymásra a felszabadítási teológia és a népi vallásosság teológiája, hogy mindkettő a praxisra irányul. Fő feladat: a mindennapi élet megélése a hit, remény és szeretet alapján. De amíg az első igen könnyen a politikai tevékenységre helyezi a hangsúlyt, a népi vallásosság teológiája különös figyelmet szentel a felszabadító praxis vallásos dimenziójára. Ezért ez utóbbi módszerét „theo-praxis“-nak nevezhetjük. Úgy akarja felülmúlni „az új-kereszténység“ és az evilági javak szekularizációja közötti ellentétet, hogy a lel'kipásztorkodás központi és sürgető feladatának a kultúra evangelizálását tekinti. A népi vallásosság teológiája és a püspökök között kezdetben feszültség mutatkozott a tekintély, az auktoritás kérdése 'körül. Gera és társai szerint fontos, hogy ne csak a teológia, hanem a püspökök is közvetlen kapcsolatban álljanak a hivő néppel. Főleg pedig a papsággal, akik együtt élnek a néppel. Ez a feszültség nem éleződött ki, mert a püspökök belátták a népi vallásosság teológiája célkitűzésének és módszereinek helyességét. Személyesen azonban nehézséget tapasztaltam a módszer alkalmazásánál. Mint tanár igyekeztem hallgatóim vallási szituációjából kiindulni, s onnét haladni velük a kitűzött anyag feldolgozása felé. A módszer szépen, de csak lassan hozta meg gyümölcseit a résztvevőkben. A Fakultás viszont sürgette az előírt tételek rendszeres átvételét. A két módszert nem mindig sikerült összekovácsolni. Argentínában azért épült ki a népi vallásosság teológiája, mert a peronizmus bizonyos alapot teremtett hozzá. Peron populista rendszert hirdetett. Ebből sok elem visszhangra talált a nép körében. Az előző sorok megértetik az argentin püspöki kar mai irányát is. Nyitva áll a szociális problémák felé, de tagjai — dél-amerikai viszonylatban — inkább mérsékelt álláspontot foglalnak el. Van, aki nehezményezte is, hogy az utolsó katonai diktatúra alatt (1976—1983) a püspökök nem elég élesen emelték fel szavukat az embertelenségek ellen. Többezer ember (10—20.000?) egyszerűen „eltűnt“, a szélsőséges katonai csoportok áldozata lett! Az 1981-ben közölt igen nyílt és kemény pásztorlevél megcáfolja azt az állítást. Másrészt tény, hogy a peronizmus óta a püspöki kar magatartása általában óvatosabb politikai és szociális kérdésekben. Peron első uralma elején ugyanis úgy tűnt, hogy kéz a kézben halad az Egyházzal. A végén az Egyház ellen fordult: megszűntette az addig érvényben levő iskolai hitoktatást, támadta a papságot..,. Az argentin katolikusok valóban elég érettek politikailag is, hogy ne várják mindenben püspökeik irányító szavát. Mind az első (1966—1972) katonai diktatúra, mind 52
