Szolgálat 67. (1985)
Tanulmányok - Kereszty Rókus: „Apostoli papság“
püspöki vezetés alatt álló helyi egyház, mint általános norma, csak a második század végére terjed el az egész Egyházban. E történeti folyamat részleteinek boncolgatásánál sokkal fontosabb számunkra annak az alapvető történeti és teológiai ténynek a belátása, hogy minden egyházi hivatal eredetében és természetében apostoli. Ez azt jelenti, hogy a mai püspök és presbiter papsága apostoli papság. Bár hivataluk és hivatásuk fölmérésénél figyelnünk kell az Egyház későbbi hagyományára és a Tanítóhivatal döntéseire is, mégis, amint a II. Vatikáni Zsinat megmutatta, a püspöki és papi ideál megújulása csak úgy lehetséges, ha a mai idők feladatait a szentírási apostoli ideál fényében próbáljuk megérteni és megválaszolni. Az alábbiakban nem törekedhetem teljességre. Csak néhány alapvető pontra szeretnék rámutatni. II. Az apostoli ideál alkalmazása a ml papságunkra 1. Ha komolyan vesszük az „apostoli papság" újszövetségi ideálját, akkor a II. Vatikáni Zsinattal együtt a püspöki és presbiteri hivatás lényegét az evangélium szolgálatában látjuk. Ez nem azt jelenti, hogy a papi tevékenység az igehirdetésben merül ki. Mégis ez a püspök és pap elsődleges feladata, amint ezt a zsinati szövegek is hangsúlyozzák (I. Lumen Gentium 25, Pres. Ord. 6). Hiszen a szentségek nem hatnak automatikusan. Csak azt szentelik meg és kapcsolják Krisztushoz, aki hittel fogadja be őket. De hogyan fejlődhet ki a hit, ha a híveknek senki sem hirdeti az Igét? 2. Ellentétben a szentségek kiszolgáltatásával, a hithirdetés valósága és hatása nem független a pap hitének valóságától és mélységétől. Ahhoz, hogy valaki a Szentírásban rögzített Isten Szavát, mint Isten Szavát hirdesse, hittel kell tanúságot tennie róla. A püspök és bizonyos értelemben a presbiter (aki egyszerre közvetlenül Jézus küldötte és a püspök képviselője, a püspök „fia“, „testvére“ és „barátja“: Presb. Ord. 7) az egyházi rend szentsége révén nemcsak az apostolok művét folytatja, hanem, a liturgia és a patrisztikus teológia tanítása szerint, az apostolok bennük és rajtuk keresztül folytatják munkájukat. Ezért a püspöknek és presbiternek részesednie kell az apostolok hitében is. Neki is úgy kell tanítania, mint ahogyan az apostolok tették: arról kell tanúskodnia, amit „látott és hallott“. Szent Pállal, azt a Jézust kell megmutatnia, aki nemcsak történeti emlék, hanem aki általa szól az emberekhez (2 Kor 13,3). Csak akkor állíthatja hitelesen az evangéliumi történet valósságát, ha saját életében tapasztalta meg, hogy az evangélium nem üres szó, hanem „az Isten ereje“: meggyógyítja a betegeket és föltámasztja a halottakat. 3. Az Isten evangéliumának szolgálata nem korlátozódhat igehirdetésre. Ez nemcsak a Tridenti Zsinat határozataiból, hanem a Szentírás apostoli-papi ideáljából is következik. Az apostol papi szolgálata abban teljesedik ki, hogy a hívek összességét, az egész egyházi gyülekezetei Istennek tetsző ajándékká alakítsa. Ezt csak úgy teheti, ha híveit Krisztussal egyesíti. Más szóval, hívei csak úgy ajánlhatják föl Istennek testüket, ha egyesítik Krisztus testével és 3 33
