Szolgálat 67. (1985)

Tanulmányok - Walter Kasper: Papi lét és küldetés

Ennélfogva az evangéliumi szónak újra meg újra láthatóvá kell válnia konkrét jel-cselekedetekben. így Jézus szolgálata mindig szentségi szolgá­lat is. A szentségek nem mágikus jelek, hanem a kegyelem látható szavai, a keresztény kiengesztelődés közösséget teremtő formái. Elkísérnek bennünket életünk minden szakaszán s jelen vannak minden döntő fordulópontján. Az ilyen szentségi szolgálat nem üres kultikus szerep: ellenkezőleg, a legteljesebb mértékben emberszolgálat! Ezért a szentségek, főleg az eucharisztia ünneplése a papi szolgálat köz- és csúcspontja. A múltban gyakran egyoldalúan és elszigetelve állították elénk a papi szol­gálatot. Az utolsó Zsinat áttörte ezt a szűk szemléletet. Isten igéjének hirde­téséből és a közösség építéséből indult ki a papi szolgálat értelmezésénél. Ennélfogva a szentségek ott gyümölcsözőek és ésszerűek, ahol tényleges hitet, reményt és szeretetet ébresztenek. Ezek a gyümölcsök a liturgikus meg­újulás mércéi is. Félreértenénk a megújulást, ha pusztán a rituális formákból, nem pedig a hit es élet szemszögéből indulnánk ki. Nemhiába mondja a Zsinat: „Keveset használnak a legszebb ceremóniák és a legvirágzóbb egyesületek, ha nem érlelik az emberekben a keresztény hitet.“ - Másrészt, a szentségek elsődleges célja nem az egyéni áhítat, hanem a közösség hitbeli növekedése. Semmi esetre sem válhatnak tehát a kiszolgáltató pap személyes lelki igényei­nek játékszereivé. A liturgia magától érthető emberiességéhez tartozik — a te­remtő és alkalmazkodó jelleg mellett — a begyakoroltság is. Senki sem élhet állandóan a „teremtés stresszében“. Az embernek szüksége van hagyományok­ra és szervezetekre is. Unos-untalan emlegetjük, hogy „a szentségek az em­berért vannak“. Ez az elv nemcsak arra jogosít, hogy feltörjük, ami elkérgese- dett. Megkívánja azt is, hogy megőrizzük azt, ami teremtően gazdagít s új szo­kásokat vezessünk be, amelyek otthont és támaszt teremtenek az embereknek. A liturgia emberiességéhez tartozik az is, hogy az emberek otthonosan mozog­janak benne. 3. Jézus Krisztus nemcsak Isten végérvényes szava s eszkatologikus szent­sége. Pásztor is, aki utánamegy az elveszett báránynak, összegyűjti a szétszór­takat. Jézus Krisztus szolgálata ennélfogva pásztori szolgálat is. Jézus eszkatologikusan akarta összegyűjteni Isten népét. Békét teremtett a kereszten Isten és az ember, valamint az emberek között. így a zsidók és po- gányok, minden népek és nemzetek, fajok és osztályok egyháza elővételezi az eszkatologikus békét, jele és eszköze az egész emberiség egységének. Az Egyház természetszerűen a helyi közösségben valósul meg. Ez nemcsak sze­lete és közigazgatási egysége, hanem megvalósulása és képviselete az Egy­háznak. Tulajdonképpen Egyház az adott helyen, amelyben az egyes keresz­tények ténylegesen megtapasztalhatják a keresztény megváltás valóságát, Krisztus megváltó művét. Ezért, ha Jézus Krisztust szolgáljuk, az Egyházat és a közösséget építjük. 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom