Szolgálat 66. (1985)
Eszmék és események - A Hittani Kongregáció közleménye
különbözteti a dogmát és a dogmatizmust (147). Ez utóbbit elveti. De szerinte a dogma megfogalmazása csak egy meghatározott időben és meghatározott körülmények között érvényes (134). A dialektikus folyamat egy későbbi mozzanatában a megfogalmazást túl kell haladni, hogy a mai hit kifejezésének helyet adjon (135). Boff szerint a helyes katolikus magatartás az, ha alapvetően nyitottak maradunk minden irány felé (135). Amíg a dogmát „dogmatikusan“ értelmezik (ez lenne a katolikus álláspont), addig Jézus Krisztus kinyilatkoztatása és az üdvösség megértésénél óhatatlanul számolni kell az egyházban az eltérő véleményt képviselő személyek szabadságának elfojtásával (74). A Kongregáció dokumentuma ezzel szemben megjegyzi: a relativizmus ellentéte nem a verbalizmus és a merevség. A kinyilatkoztatás végső tartalma maga Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek, aki a Vele való közösségre hív bennünket. A dogmát kifejező szavak mindig analogikusak: Isten Szaván, a Szentíráson alapulnak, hitelre méltóan kifejezik az Istenre és az emberre vonatkozó igazságot. A múlt nyelvezetének újraértelmezése nem jelenti az igazságnak a feláldozását, hanem a hiteles szövegek gazdagságának helyes és korszerű kifejtését. A dogmatikai formulák értelme mindig igaz és következetes, vagyis meghatározott és megváltoztathatatlan, jóllehet mindig újra meg lehet világítani és mélyebben lehet meg érteni. (Vö. Mysterium Ecclesiae, 5, 1973.) A „hit- Jetéteményt“ mindig meg kell őrizni érintetlen tisztaságában. 3) A szent hatalom gyakorlása: — P. Boff szerint a római egyháznak meg kellene szabadulnia attól a súlyos „patológiától“, amely a szent hatalom egyeduralmi gyakorlásában mutatkozik, az elnyomó világi hatalmakhoz hasonlóan. A hatalomnak a közösséget kell szolgálnia kiváltságok nélkül. A szerző a történelemre hivatkozik: a klérus a hatalmat kisajátította a keresztény nép kárára, amelyet megfosztott a döntéstől, a tanítástól stb. (75, 222kk, 259—260). Uralkodás, centralizálás, triumfalizmus (100, 85, 92) jellemezte a hatalomgyakorlást. A szolgáló egyház új modelljét kell megvalósítani. A Kongregáció bírálja Boff értelmezési „kulcsát“, ti. amikor a szentségeket pusztán szociológiai kategóriák (termelés-fogyasztás) szerint elemzi a papok „szolgáltatásáról“ szólva. A vallásos valóságokat nem lehet beszorítani ezekbe a kategóriákba. Boff szociológiai értelmezése torzító általánosítás; nem segíti elő a problémák megoldását és a szentségek igazi megértését. 4) A prófétizmus az egyházban: — Boff könyve „leleplezi“ a hierarchiát és az egyházi intézményeket (63—64, 89, 259-260). Tétele igazolására és alátámasztására a karizmák, nevezetesen a profetizmus alkalmazását követeli (258— 261, 268). A hierarchia szerepe egyszerűen a „koordinálás“ lenne: elősegíteni a különböző szolgálatok egységét és összhangját; megakadályozni minden megosztottságot és uralkodást (270). Kétségtelen, hangsúlyozza a dokumentum, Isten egész népe részt vesz Krisztus prófétai funkciójában (vö. LG 12); Krisztus prófétai szerepét nemcsak a hierarchia, hanem a világiak révén is betölti (uo. 35). De a prófétai szerep gyakorlása csak akkor jogosult, ha az Egyház építését szolgálja. Nemcsak el 87
