Szolgálat 66. (1985)
Tanulmányok - Béky Gellért: A lótuszvirág titka - Kelet misztikája
és következetesen a „mu“-ról és „kjo“-ról (semmi,üresség)8. A régi taoisták valóságos misztikus dicsfényt fontak a „Semmi“ köré; a buddhista filozófusok meg egy egész metafizikát építenek rá. Éppen ez bűvöli el (vagy botránkoztatja) napjainkban a nyugati logikához szokott (vagy abból kiábrándult) embert. Hogy milyen mágneses erővel vonzza ez a „mu" az észgyártotta rendszerekbe és az egyre jobban robottá váló tudományba belecsömörlö embereket Európában és Amerikában, mi sem mutatja jobban, mint a róla szóló angol, német, francia nyelvű könyvek özöne és óriási sikere. Nos, a „mu“-val való szinte misztikus azonosulás legszebb példáját a japán „zen“ szolgáltatja (vö. Szolgálat, 1973/18). ZEN, AVAGY A PARADOXONOK MISZTIKÁJA A zenről csak az tudna valami érdemlegeset mondani, akinek megvolt már a „szatori“-ja (megvilágosulás). Jobban mondva: a zenről mindössze egyet állíthatunk teljes bizonyossággal, ti. hogy nem lehet definiálni. Ha meghatároztuk, már nem a zen (vö. szent Ágoston híres szavait: Si cepisti, non est Deus, azaz: Ha megfogtad, megértetted, nem Isten; valami egészen mást fogtál meg helyette). Marad tehát a tapasztalat, mint az egyetlen járható és megbízható út a zen világába. Nincs is ezért „zentelenebb“, zen ellenesebb valami, mint a zenről írni vagy beszélni. Ennek ellenére a zennek ma már óriási irodalma van, főleg külföldön. Úgy vagyunk a zennel is, mint K. Barth a teológiával. Szerinte a teológia reménytelen vállalkozás, hiszen arról kell írnunk és beszélnünk, akiről alig mondhatunk valamit és azt a keveset is szinte képtelenség szavakkal kifejezni. K. Barth mégis megírta hatalmas Dogmatikáját. Japánban Szuzuki Dajszetsu írt sokat a zenről. Leginkább rá szoktak hivatkozni, mint az egyik legnagyobb tekintélyre. Bár nem hiányzanak a kritikusok sem. Szemére vetik, hogy az európai, idealista filozófia meg a liberális protestáns teológia kényszerzubbonyát húzza a zenre, hogy jobban megértesse magát európai és amerikai olvasóival. A zen metafizika, még pedig a legelvontabb fajtából, ami eddig létezett. (Nem ok nélkül adta Mircea Eliada egyik könyvének ezt a címet: „Az ősembertől a zenig“). Emiatt sohasem volt igazán a tömegeké, Japánban sem. Csak a „boldog keveseknek“ tárja fel magát, azoknak, akiknek van jócskán kitartó akaratuk és fölös idejük a benne való elmélyülésre. Ám ugyanakkor a zen nyílt tagadása minden logikus, érvekre támaszkodó, fogalmakkal dolgozó, rendszerező tudásnak, boncolgatásnak. A zen nem más, mint „keresztbe tett lábakkal, lótuszülésben, semmire se gondolni". így remélhetjük, hogy egyszer (talán 30 év múlva, talán holnap) részünk lesz a „szátokban, megvilágosult állapotban, ahol nincs már se igen, se nem; se jó, se rossz; megszűnik minden különbség az ok és okozat, az azonosság és ellentmondás között. Mindenféle „kettősség“, dualizmus: így az én és te, a világ és Isten stb. megosztottsága is semmivé lesz, feloldódik a nagy „mu“(Semmi)-ban. 4 49
