Szolgálat 66. (1985)

Tanulmányok - Béky Gellért: A lótuszvirág titka - Kelet misztikája

Csak az „ismeretlen Istennel“ való önkéntelen találkozás szülhette ezeket a sorokat. Valami szent öröm, megnyugvás, biztonságérzet ez, az elismerés és hála vallomása, amelyen nem fog az idő. Annak megvallása, hogy nem értelmetlen a lét, van célja életünknek! Lao-cse ködös-homályos sejtések hatalmas képeivel utal erre a névtelen Valóságra: „Van Valami; megfoghatatlan, alaktalan, mégis tökéletes önmagában. Volt, még mielőtt az Ég és Föld lettek volna. Határtalan hallgatás: egymagában, változatlanul; átjár mindeneket, behatol mindenüvé. Tekinthetjük úgy is, mint mindenek Anyját. Nevét nem ismerem, ezért egyszerűen „Tao“-nak (Út) mondom, s jobb szó híján „Nagy"-nak címezem" (Az Út és Erény könyve, 25).

Nos, ez a természet elsősorban az évszakok változásában, virágok nyílásában, színekben, ízekben, alakokban jelenti ki magát. Az égitestek forgása, a hold szelíd ragyogása, a „csillagos szelek“ szintén erről a felfoghatatlan s mégis olyan egyszerű titokról suttognak. A hegyek örökké változó körvonalai, a vizek zúgása, a fákat cibáló szél zenéje — Csuang-cu a mindenség fenséges szimfóniájáról beszél — mind-mind valami titokzatosan „Isteninek“ valós jelenlétét hirdeti. Kőben, fában, vizeken, egyszóval mindenütt ott találjuk (vö. Teilhard de Chardin „Milieu Divin“-ét).

önkéntelenül is a Szentlélek jut eszünkbe. Tudvalevő, hogy a Szentlélek a Szentháromság „legszemélytelenebb Személye“. Az Atya is, a Fiú is emberi hasonlatok képeibe öltöztetve jelenik meg a kinyilatkoztatás szent szövegeiben. A Szentlélek jelképei viszont a szél, a víz, a tűz és a lehelet! Csak egyszer hasonlítja a Szentírás élőlényhez a Szentlelket, és akkor is a galambhoz, nem személyhez! S mégis, éppen ez a „személytelen“ Lélek a személyiség végső forrása és beteljesítője, s ugyanakkor a mindenség bámulatos rendjének és harmóniájának oka és biztosítéka. A görög egyházatyák, a Szentírásra támaszkodva, a Szentléleknek tulajdonítják mindazt, amit kelet misztikus látnokai a természetben oiyan „isteninek“ találnak. Amennyire „személytelen“ a Szentlélek a két másik isteni Személyhez viszonyítva (legalább is a róluk való képes beszédmódban), éppannyira személytelen a kelet „természet-isten“-fogalma is. Eddig ezt nem egyszer tiszta panteizmusnak bélyegezték a teológusok. Ám nagyon is lehetséges, hogy más, „keresztényibb“ magyarázata is van ennek a számunkra még szokatlan látásmódnak.

Majd 30 éves itt élés után látja csak igazán az ember, mennyire más ez a természetkép, mint pl. a materialisták robot-világ-egyeteme. Kelet világképe eleven, meleg, irgalmas, megbocsátó, szinte „anyás“ (Lao-cse). Hozzá képest az idealista filozófusok természetfogalma túlságosan is elvont és merev, s talán panteistább. Nyugat költőinek, bölcselőinek romantikus természetrajongása, természetimádata meg egyenesen mesterkéltnek, sőt természetellenesnek tűnik fel mellette. Elég behatóbban tanulmányozni pl. a kínai vagy japán festők utolérhetetlen ecsetvonásokkal megrajzolt élethű természetképeit, leheletszerű, átszellemült finomságú tájképfestészetét, s mindjárt érezzük, mennyire a nagy

46