Szolgálat 65. (1985)

Eszmék és események - Levelesládánkból

vagyok önmagámban, a világ se elégséges számomra, mert különben elfeledkeznék az odaáti életről ... És azért sajnálom az embereket, mert nem látnak tisztán a dolgok­ban. Olyat remélnek az élettől, amire szegény élet képtelen: hogy ne legyen benne fájdalom, viszály, elvesztés, kudarc ... De képes arra, hogy talajt adjon lábunk alá, ahol kibontakozunk, megküzdünk az örök életért! . .. Ennél nagyobb szeretet és talá­lékonyság sehol sincs, csak Isten terveiben! — Most az a mondat foglalkoztat a Szentírásból, hogy „hang a pusztában“, és azt kell látnom, hogy bennünk valósul meg ez a pusztaság, hogy sivatagosodás megy vég­be, ahelyett hogy paradicsomiasodást élnénk meg. De így valósul talán meg a hang, hogy minden emberi dolog múlandó, elsivatagosodó természetű, hogy Isten országa a sivatagba is eljöhet és a sivatagból csinál szép észrevétlenül paradicsomot, mihelyt Jessze kis hajtása felnő. — Gratulálok a „vonalvezetéshez“. Nem tudom elfogadni az ún. hagyományos val­lásosság teljes felszámolását. Nagyon is meg kell becsülni azokat az értékeket, ame­lyeket Egyházunk hosszú évszázadokon keresztül kinevelt és őrzött. így van ez a hitok­tatásban is. Sajnos egy-egy fiatalnál ma már maradiságnak minősül a bibliai alapokra épülő hitoktatás. 'Mit érnek el aztán a sok lötyögéssel? A gyermekek nem ismerik az Ószövetséget, de Jézus életét, szép példabeszédeit sem. Pedig a bibliai történeteken keresztül a Hiszekegyünkbe foglalt hitigazságokat és erkölcstanunkat hitelesen tárgyal­hatjuk és a gyermekek emlékezetében jobban megmaradnak. Nem holmi mesékhez fűzzük tanításunkat, hanem a Szentíráshoz. Mivel magam is tanítok, látom, hogy a ül—IV-ik osztályosoknál mennyire fontos a bibliai alap. Erre építhetünk a felsőosztá­lyosoknál. Nem elfecsérelt idő, ha nagyon is súlyt helyezünk a bibliai történetekre. — Nagyon készülünk, mert már csak 3 nap választ el az egyházmegyei szentség- imádási napunktól. Minden imaóra más és más színezetű. Gyerekekkel jól felkészül­tünk. A Rózsafűzér Társulat önállóan végzi, az egyházközségi képviselő testület megú­jult gárdája is kiveszi mindenből a részét. Van kápolnám is, ott meg a Szűzanyával együtt végezzük a szentségi Jézus imádását. — Kisebbik unokánk, négy éves kisfiú, amikor a repülőgép a felhők fölé emelkedett, torka szakadtából rázendített: „Dicsőség mennyben az Istennek!“ A gépben szinte minden utas magyar volt, és igen meghatotta őket a kisfiú spontán megnyilatkozása. Pedig már többször utazott repülőn. — Ez a három esztendő (levelező tagozat) „tetőtől-talpig“ kicserélt minket. Ez az általános megállapítás. Rengeteg ismeretet kaptunk, ami támogatja, védi hitünket, de mindennél csodálatosabb, hogy igazi, személyes istentalálkozásra, Istennel való kap­csolatra, keresésre neveltek minket. A tavalyi hallgatók közül sokan rendkívüli hall­gatóként mennek tovább a nappalin a Hittudományin. Én is jelentkeztem már... Ez az én nagy örömöm: adni, adni, adni. A napokban olvastam egy csodálatos idézetet Josef A. Pilz-től: „Hadd egyék belőlem, akinek szüksége van rám.“ Nagyszerűbb prog­ramot nem tűzhetnénk ki magunk elé, hiszen ez lesz a belépő Isten országába is: „Éheztem, ennem adtatok; szomjaztam és innom adtatok; tanácstalan voltam és taná­csot adtatok . . ." Nincs más út a célba, ez viszont biztosan odavezet. — Nem sokat értek a pszichológiához, ám a mai fiatalok neveléséhez ez elenged­hetetlen. Az én nevelési elvem roppant egyszerű lenne: szellemi és fizikai munka bölcsen elosztott arányban. Vallom, hogy családomban azért nem volt soha komolyabb gond a gyermekekkel, mert tanultunk és dolgoztunk. Apámnak elve volt, hogy a nagy család számára „megkeressük" fizikai munkával az évi „fejadagot“ a nyári szünetben. A háborús időkben naponta 12 km-t gyalogoltunk az iskoláig és vissza. Mindig, min­denre jutott időnk. A család volt a „zenekar“, a „színtársulat“, a „focicsapat“; nagy­apám a „mesekirály“, hiszen 84 unokája csüngött rajta, ha nem is mind egyszerre. — Antonie de Saint Exupery szerint a szeretet megalapozását áldozattal kell kez­denünk. A szeretet képessé válik arra, hogy a másik javára lemondjon, ha a körülmé­nyek azt úgy kívánják. A másokon való segítés azzal kezdődik, hogy komolyan és 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom