Szolgálat 65. (1985)
Tanulmányok - Sajgó Szabolcs: Aki keresett - és talált
szédaikban Krisztust. Az ellenszer az Irgalom művei: gondoskodás az éhezőkről, otthontalanokról - nem személytelen szervezetek által, hanem Krisztus parancsának megfelelően „személyes áldozatot hozva“. Peter szerint programjának harmadik pontja volt a legfontosabb: előmozdítani és megvalósítani az átmentet egy „kapzsi, szerezni vágyó“ társadalomból a „tevékeny, működő“ társadalomba. Az emberek valójában közösségre, értelmes munkára, valamiféle emberi célra vágynak, amit becsülhetnek és tisztelhetnek. A társadalom erőit értelmesebb, organikusabb egységbe kell szervezni, s ezért — Peter szerint — vissza kell térni a termőföldhöz, „mezőgazdasági egyetemeket" kell létrehoznunk, és apró, gyakorlati lépésekben formálni „egy olyan társadalmat, ahol az embernek könnyebb jónak lenni“. Dorothyt először az újság kiadásának gondolata lelkesítette föl: végre hangot adhat a munkásokkal való együttérzésének és az evangélium radikális szellemében fogant társadalomkritikájának. „Van írógépem, egy konyhaasztalom és rengeteg írnivalóm.“ Az újság, The Catholic Worker első száma 1933. május 1-én jelent meg 2500 példányban. Két év alatt 150 000-re emelkedett a példányszám. Óriási volt az igény a szociális problémák katolikus szellemű tárgyalására. — Hamarosan önkéntesek gyülekeztek a kiadóhivatalban — egy korábbi borbélyműhelyben. A program második pontja szinte véletlenül kezdett megvalósulni. Peter minden püspöknek írt, sürgetve a Vendégszeretet házainak megalapítását. De a dolog nem így indult. Otthontalan emberek kezdtek gyűlni a kiadóhivatal körül, érdeklődve, hogy hol is vannak azok a bizonyos házak, amelyekről az újságban olvastak. Dorothy erre a közelben bérelt egy lakást. Aztán egyre újabbakat. Hamarosan lett saját épületük. A „kenyérosztás“ hasonlóképpen kezdődött. A tűzhelyen mindig volt kávé és egy fazék leves. Bárki jött az ajtóhoz, kapott belőle. A hír gyorsan terjedt. 1936-ban már mindennap százak sorakoztak az ajtónál. Fokozatosan újabb házak nyíltak országszerte, az első tíz évben több mint harminc. Az egyes házak önnálóak voltak, stílusukat, mindennapi életüket a sajátos helyi körülmények és szükségletek szabták meg. A hasonlóság a házak közt abban állt, hogy mindegyikben bizonyos fejetlenség uralkodott. Mindenkit befogadtak, akinek útja hozzájuk vezetett. A színes gyülekezetek mintha egy Dosztojevszkij regényből léptek volna ki: csavargók, tanulatlanok, diplomások, „szent bolondok“, fiatalok és öregek, munkások és munkakerülők. A közösség alapja nem egy megvalósítandó eszménykép volt, hanem elismerése a valóságnak, ami Krisztusban teljesedett be: annak a ténynek az elfogadása, hogy akár eszesek vagyunk, akár ostobák, rendkívüliek vagy hétköznapiak, „mindnyájan egymásnak tagjai vagyunk“. Mezőgazdasági közösségek is alakultak. Inkább a Vendégszeretet vidéki házaihoz hasonlítottak, mint a Peter Maurintól megálmodott „mezőgazdasági egyetemekhez“. 52
