Szolgálat 65. (1985)
Halottaink - Csató Gyula (Lónay Ödön)
Június 30-án, vasárnap is felöltözött és várta a szokott segítséget: az autót, mely a Felsővárosi templomba elviszi, hogy ott szentmisét mutasson be és utána ott, majd a szent József templomban gyóntasson. Csak az előszobáig jutott el, ott elesett. Mentők vitték a klinikára, bár ez ellen erősen tiltakozott. Ö gondosan elkészült a szentmisére, beszédre. A klinikán a szentkenettel megerősítve mindössze egy napot élt még. Senki nem akarta halálhírét elhinni, hisz két nappal előbb még misézett — igaz ülve — a Felsővárosi templomban. Lelki üdvéért az engesztelő koncelebrált szentmisét Dr. Szilas József általános helynök mutatta be 16 paptestvérével. A szentmisén Szikora Károly kanonok-plébános tartott homíliát és emlékezett meg a templomban fel ravatalozott áldozatos lelkű paptestvérről, aki szép elmélkedéseivel naponta emelte a jó hívek lelki életét. — A padok megteltek a gyászoló hívekkel, mintha ünnepi misére készültek volna. Amikor a nyitott koporsóban a tetemet behozták a templomba, a hívek felálltak. így fejezték ki tiszteletüket. Hamarosan az orgona is felbúgott, mintha főpapunk, a püspök érkezett volna ... Temetése júl. 4-én volt a belvárosi temetőben. A családi sírhelyen szülei mellé temették örök nyugalomra. Temetését Nagy Tibor c. apát, tb. kanonok, Szeged-móra- városi plébános, a szegedi Központi-Esperes Kerület esperese végezte. Ö méltatta a megboldogult érdemeit és vett búcsút a paptestvérek nevében a buzgó lelkipásztortól, a kiváló hitoktatótól, a keresett gyóntatótói. A hívek nagy bizalommal voltak iránta. Ennek jeléül gyakran keresték fel kéréseikkel. S mintha a papszentelésen fogadalmat tett volna arra, hogy minden kérést teljesít: senki nem hagyhatta el őt kérésének teljesítése nélkül, lett légyen az ima, könyv, kerékpár, írógép vagy bármi más. Aki bizalommal volt iránta, nem csalódott benne: kedves szavakkal és azonnal tudott kölcsönözni, ajándékozni. Emlékét kegyelettel őrzik a temetési szentmisén és a temetésen megjelent hívek, lelkigyermekek, paptestvérek, akik nagy számban kisérték utolsó útjára. D. A. CSATÓ GYULA (1908—1984) Erdély szülötte volt. Gyergyóalfaluban látta meg a napvilágot. Székely szülei Gyula- fehérvárra küldték tanulmányai elvégzésére. Ott szentelték pappá 1931-ben. Legutóbb a háromszéki Torján volt plébános. Onnan sodorta el a második világháború szele. A pécsi egyházmegye adott neki szálláshelyet az idetelepített bukovinai székelyek pasz- torálására. 1945-től Majos, Varsád, Hidas telepes községek voltak állomáshelyei. 1967- ben vették fel véglegesen az egyházmegye kötelékébe. 1972-ben a székelyek közül áthelyezték Erzsébetre, de szíve vágya az volt, hogy visszakerülhessen vérei közé. Ez azonban nem sikerült neki, amint az sem, hogy még egyszer viszontláthassa azt a helyet, ahol született. Minden évben hazalátogatott, mert érezte az ének igazságát: „Idegen nekünk, akárhol vagyunk, Erdélyországé minden sóhajunk.“ Nemrég irt levelet nekem, s abban közölte, hogy augusztus 5-én Csíksomlyón akar lenni, hogy a Szűzanyától erőt kérjen további munkájához. A Hargita fenyveseit azonban nem láthatta meg. Isten másképpen rendelkezett. 1984. július 15-én hazahívta, hogy a regebeli királyfi „csillagösvényén“ eljusson abba a hazába, ahol becsületes papi élete után elnyeri az örökélet jutalmát. K, Az erzsébeti temetőbe hatvan paptestvér kisérte el utolsó útjára püspöki tanácsos barátunkat. Előre elkészített kopjafája alatt alussza csendes álmát a feltámadásig. Lónay Ödön, paptestvére 104
