Szolgálat 64. (1984)
Eszmék és események - Hogyan ünnepelte Jézus a szombatot (W. Feneberg)
HOGYAN ÜNNEPELTE JÉZUS A SZOMBATOT Érdekes és izgalmas vizsgálni, hogyan töltötte el Jézus az Úr napját, a szombatot. Ezen nap jellegét meghatározza az istentiszteleti hely, a liturgia és a családi szokás. Éppen ennek az idegenszerűsége vezethet el minket arra, hogy meggondoljuk a saját vasárnapunk megünneplését. Isten helye Jézus, Máriával és Józseffel a zsinagógába ment minden szombaton de. kilenckor és du. félötkor. Számára a zsinagóga az Istennel való találkozás megbízható és kedves helye volt, amely berendezésével valószínűleg a jeru- zsálemi templomra emlékeztetett. A terem hosszúkás volt, kétharmadában padok, az elülső egynegyede magasított. Názáretben ez az északi oldalnak felel meg. Itt áll a felolvasó állvány és padok a közösség tekintélyes tagjai számára, mint amilyenek pl. az írástudók. Róluk mondotta Jézus, hogy szeretik lefoglalni ezeket a padokat és ünnepeltetik magukat (Mt 23,6). A felolvasó álvány mögött található, egy láda, ahol nem a Szentséget, hanem a Tórát őrzik. Ez foglalja magába Mózes öt könyvét, amelyeket Mózes a Sinai hegyen diktált le, és a próféták írásait. A Bibliát, magyarul „a könyvet“ őrizték és tisztelték a ládában. Innen hozták ünnepélyes körmenetben az álványra, felolvasásra. Az emberek istentiszteletre jöttek össze a názáreti zsinagógában minden szombaton, valószínűleg még a piaci napokon, hétfőn és csütörtökön; esetleg a többi napokon is. Előírás volt: egy minjan, azaz tíz tizenhárom évnél idősebb férfi legyen jelen, hogy megtartsák az istentiszteletet. Többek között ennek az előírásnak köszönhető, hogy a férfiak felelősnek érezték magukat az istentiszteletért. A közösség imája A mindennapi imákat mondta Jézus egész „hazájával“ szombaton az isten- tisztelet első részében. Az egybegyűlt közösség nagyon aktív volt. Mindenkit felszólítottak, hogy mondja el a „sema“-t, Izrael „krédóját“ (vö. MTörv 6). A „chasan“-on, a templomszolgán kívül volt egy elöljáró, akinek rendszerint „rabbinak“, tanultnak kellett lennie. De a sémát és a velejáró áldásokat a közösség egyik tagjának kellett mondania a nép felé fordulva, nem pedig a rabbinak vagy templomszolgának. A szöveg hosszú, de a lényege ez: „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel! Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben és vésd gyermekeidnek is az eszébe, beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz s amikor úton vagy, amikor lefekszel s amikor felkelsz“ (MTörv 6,4-7). » 75
