Szolgálat 64. (1984)
Tanulmányok - Békési István: Isteni kincs a törékeny cserépedényben
A mindennapi életből vett példákkal Istenhez, Krisztushoz vezetett. Mindent a hit szemszögéből értékelt ki, ehhez a fényhez akarta elvezetni olvasóit, hallgatóit. Papjait is erre bátorította: csak hitünk legyen. Ha el tudjuk hinni a hihetetlent, akkor meg tudjuk tenni azt, ami emberileg lehetetlen — ismételte lelkigyakorlataiban. Elmélkedéseiben, írásaiban és főleg tévé előadásainál olvasói, hallgatói megérezték, hogy meggyőződés vezeti, maga is hiszi és éli amit tanít. Itt kereshetjük sikerének második gyökerét. A Szentírásból vett példái érdekesen bizonyítják, mennyire összefonódott nála a mindennapi élet és Istennek erre vonatkozó kinyilatkoztatása. Az Ó- és Újszövetség szolgáltatja a leggazdagabb példatárat beszédeihez. — Az Oltári- szentségről tartott elmélkedésében papjainak a következőket mondja: „Ha gyengül bennünk Krisztus szeretete, fogyatkoznak energiáink. Itt jön az én ajánlatom: veszítsünk el valamelyes időt Krisztusért, adjuk oda bátran és kamatostul visszakapjuk. . .. Nagylelkűnek lenni, nem méricskélni! Emlékezzünk a bibliai asszonyra, aki az Úr lábát kenettel kente meg. Nem cseppenkint, mert a lassan csepegő olaj gyenge szeretetét fejezte volna ki, hanem mindent odaadott. Ahogy bejött az asszony Simon farizeus házába, megtörte a kenetet tartó üveget, és nem volt benne számítás, hogy ennyit vagy többet, mindet vagy keveset, csak az odaadó lélek extázisa, amely mindent akar adni. S ezt az esztelenséget dicsérte az Úr. A másik példa az ószövetségi Dávid életéből van. Dávid hazakerül faluja, Betlehem környékére. Amikor régi helyeket látogatunk meg, emlékek merülnek föl bennünk, régi illatok, régi dallamok. Dávid is felsóhajtott: ó, ha ihatnék egy kortyot a Betlehem kapujánál levő vízforrásból! Betlehemet filiszteus őrség tartotta megszállva. Ennek ellenére Dávid kemény harcosa átvágott az őrségen s hozott egy ital vizet a város kapójánál lévő forrásból. Mit tett Dávid? Amikor kezébe adták a vízzel telt sisakot, így gondolkodott: Megihatom én ezt a vizet, amiért vérüket tették kockára barátaim, harcosaim? Nem, föláldozom Istennek! Kilöttyentette a vizet a sisakból áldozati ajándékként. Ha megissza a vizet, Isten lelke nem íratta volna le ezt a történetet. Túl értékes, túl drága volt az a víz, hogy Dávid megtartsa magának. Néha kincseinket megtartjuk és sokszor kárunkra lesz. Ha túlságosan dédelgetjük testünket, érzékiség lesz belőle. Kuporgatjuk vagyonúnkat, kapzsisággá fejlődik. Szellemi kincseink őrizgetése önteltté, beképzeltté tehet. . . Attól tartok, hogy életünk végén az lesz vesztünkre, hogy túlságosan takarékoskodtunk erőinkkel, kincseinkkel. Gondoljunk csak arra, mennyi időt vesztegetünk el fölöslegesen papi életünkben pl. a napi újságolvasással, holott az egyetlen hír a sporteredmény és a börze jelzés . . . Egyébként nincs szabad óránk a napi szentségimádásra. Lassan kiderül, hogy voltaképpen semmire sincs időnk, mert elvesztegetjük napjainkat, heteinket, hónapjainkat, éveinket, az életünket. De ha az Úr előtt vesztegetjük el azt az órácskát, fel lesz írva az élet könyvében, mint az írás megőrizte Dávid tettét: föláldozta Istennek az áldozat, a vér árán hozott vizet.“ Sikerének harmadik összetevőjét nyitott és mégis kritikus magatartásában kell keresni. Felvetette az ún. kényes témákat: a hatalom, a nemi kielégülés, a gazdasági érvényesülés, a pszichoanalízis stb. problematikáját. Mindig kiemelte a kérdés pozitív oldalát, mert az életet a legnagyobb értéknek tartotta. De nem habozott rámutatni a fonákságokra, az esztelen túlzásokra, egyoldalúságokra. Kedvelték, mert megérezték, hogy világosan látja a helyzetet és határozott utat mutat. 54
