Szolgálat 64. (1984)
Tanulmányok - Hegyi György: Az ószövetségi olvasmányok szerepe a szentmisében
reteten keresztül tárul fel Isten benső élete s nyilvánul most meg a Háromság második Személyében. Jézus az Atyát kinyilatkoztatva magát is kinyilatkoztatja. Onnan felülről való, de mégis az emberekkel járja életútját. Aki viszont nem hisz a kinyilatkoztatott szeretetben, az máris ítéletet von magára. — Az Újszövetség Isten-képe sem egy „gyenge, puhány“ Istenről beszél. Irgalmas, mint az Ószövetségben, de most is megkívánja a hitet. Mózes második könyvének fentebbi részlete (Kiv 34,4-9) tanúskodik, hogy Isten mindig hűséges népéhez, bár ők sokszor nem állták meg a helyüket. Isten hűséges könyörületében rejlik a messiási ígéret kulcsa. A Messiást váró reménységnek hosszú a története az Ószövetségben. Határkövet jelent a királyság gondolatának bevezetése. Az elején Izrael számára lehetetlennek tűnik, hogy ember uralkodjék Isten kiválasztott népe fölött. Egyetlen királyt ismernek el: a köztük élő Istent. Később is csak Istentől kiválasztott, prófétától felkent, Isten leikével eltelt uralkodót várnak. A király számára Isten állandó segítségét ígérte. Ő volt Isten segítőkész jelenlétének megtestesítője a nép számára. Izrael soha sem feledte el a király ideális képét, akkor sem amikor maguk a királyok megfeledkeztek erről és abba a kísértésbe estek, hogy a pogány uralkodókhoz hasonlóan zsarnokoskodjanak és a bálványoknak áldozzanak. Amikor megszűnt a Dávid házából származó királyok uralma, a nép fokozott feszültséggel várta az Istentől választott uralkodót. A remény nőttön-nött az iránt, akinek jönnie kell, hogy megszabadítsa a népet és helyreállítsa Isten országát. Ezek az ószövetségi szövegek Krisztusnak, a Messiásnak személyét is mélyebben megvilágítják. Egyszersmind megmagyarázzák, hogy hogyan ismerhették fel a zsidók a jövendő Messiást. Az új olvasmányrend számtalan Jézusra vonatkozó, benne beteljesülő szemelvényt hoz. Elsősorban az adventi idő ószövetségi szövegei tűnnek ki ezen a téren: a C év első, az A év második, harmadik és negyedik, és a B és C év negyedik adventi vasárnapján. Főként Izajás prófétától kapunk részleteket, de Sámuel II, és Mikeás is szerepel. Az évközi vasárnapok közül példaként megemlítjük a B év 7-et és az A év 14-et, végül pedig a Krisztus Király ünnep B sorozatát. Már a mózesi könyvekben (vö. Szám 20,4; MTörv 23,1) majd Nehemiásnál (Neh 13,1) „Isten közösségének“ hívják Izraelt. Ezért mondja a Zsinat a „pusztában vándorló, test szerint való Izraelt... Isten egyházának“ (LG). Törzs, nemcsak előkép. Rajta keresztül sokmindent megtanulhatunk, hogyan és miként kezeli, vezeti Isten az ő népét. Izrael, az Ószövetség egyháza, történelmének kezdetén megtapasztalta Isten közelségét. A szövetségkötés elsősorban az Úr választása, de a nép is felel, kifejezi ragaszkodását Istenhez, akaratához. A későbbiekben íépten-nyo- mon annyira áthágja az Úr törvényeit, hogy történelmét inkább a „bűnök, hűtlenségek történetének“ lehetne mondani, nem pedig üdvtörténetnek. Mindezek 47
