Szolgálat 64. (1984)

Tanulmányok - Hegyi György: Az ószövetségi olvasmányok szerepe a szentmisében

maga Jézus figyelmeztet: „Ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek, mert hisz rólam írt“ (Jn 5,46). — Ugyanakkor az Újszövetség fényt vet mindarra, amit Jézus jövetele előtt Isten már kinyilvánított. A kettő kölcsönösen megvilágítja egymást, mert az egészben az egy és ugyanazon Isten szól hozzánk. Az egyes könyvek és fejezetek gazdagsága segít a helyes összkép kialakításához.

Ennek ellenére nemegyszer támad bennünk némi megütközés, amikor az ószövetségi szemelvényeket olvassuk. Fennakadunk az idegen gondolatokon, szokásokon, amelyek nem illenek bele megszokott keresztény tanításunkba. Ezért a szentmise szövegeinek olvasásánál, elmélkedésénél újra meg újra át kell gondolnunk, hogy mit is várunk ettől a könyvtől, hogyan kell néznünk ezt a könyvet. Ezenfelül különös figyelemmel kell kísérnünk a két olvasmány összefüggéseit, kiegészítő szerepét. Igen sok evangéliumi rész csak az ószövetségi szemelvény elemzésével nyeri el teljes gazdagságát. Máskor az evangéliumi szakaszhoz kapunk emberközi példát Ábrahám, Mózes vagy Dávid történetén keresztül. — Az ószövetségi olvasmányok elhanyagolása hihetetlen kincstől foszt meg minket és híveinket. Az alábbiakban csak néhány értékre szeretnénk rámutatni.

Régóta hangoztatjuk, hogy a kinyilatkoztatás fokozatosan bontakozik ki. Az isteni parancsok, tanítások fokozatosan járják át az emberiséget. A kinyilatkoztatás nemcsak tájékoztatás Istenről, titkos igazságok feltárása, amelyeket egyszerűen el kell fogadnunk, hanem történelmi eseményekben megnyilvánuló isteni működés. A kinyilatkoztató Isten személyes közösségre akar felemelni, amelyben nemcsak „tudunk“ valamit Istenről, hanem közelségének örvendünk. A kinyilatkoztatás célja, hogy ne önmagában tekintsük a világot és benne az embert, hanem összhangban az Istennel és ezáltal felismerjük milyen szerepet szán Ö nekünk. Úton járók vagyunk, ezen az úton kapunk megvilágosításokat, tisztulunk, válunk alkalmasabbá az Istennel való egyesülésre.

Micsoda távlatokat nyit meg ezen a téren a választott nép története, életútja. Ezen sem volt minden aprólékosan eltervezve, Ábrahám sem tudta világosan, hogy később mit is kell tennie. Folyton keresnie kellett az egy igaz Istent és az ó akaratát. Hasonlóképpen a pusztai vándorlás részletei sem voltak előre megbeszélve. Isten elkíséri Izraelt történelmi útján, vele van kezdettől fogva, de a népnek fel kell ismernie jelenlétét, irányítását. Isten segítő jelenléte olyan tapasztalat, amelyet nem lehet kitörölni a nép tudatából, magatartásának értelmezéséből. Az ószövetségi kinyilatkoztatás főképpen tettekben történt. Isten volt az, aki olyan tetteket vitt végbe, amelyekre senki más nem képes. Gondoljunk csak az átkelésre a Vörös tengeren, a csodás táplálékokra a sivatagban ... Ahogy mi nem feledhetjük el életünk kegyelmi óráit, az Istennel való találkozás perceit, úgy a választott nép emlékéből sem lehetett kitörölni Istennel való találkozásának döntő mozzanatait.

Ebben az összefüggésben érdekes elolvasni pl. a B év 18. vasárnapjára kijelölt olvasmányokat. A Kivonulás könyve (Kiv 16,2-4.12-15) a pusztai vándor45