Szolgálat 64. (1984)

Tanulmányok - Liptay György: Egyedül te vagy az Úr

tesznek tanúságot az eljövendő Messiásról, és a Szabadító alakját megrajzolva elsősorban annak erőteljes fönségét emelik ki.

Az írások róla szólnak

Ami az írásokban róla szól, azt magyarázza, elkezdve Mózesen és az ösz- szes prófétáknál, az emmauszi tanítványoknak Jézus (Lk 24,27). Az evangélista adós marad a részletekkel ezen a helyen, de megemlíti, hogy Jézus szenvedéséről és feltámadásáról volt szó. Ugyanez a központi téma, amikor Jézus utoljára beszél tanítványaihoz (Lk 24,44), és mindannak beteljesedését hirdeti, amit róla Mózes törvényében és a zsoltárokban írtak, vagyis a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból.

A jézusi szentírásmagyarázat központi élmény marad az apostoli Egyházban. Az ószövetségi írásokban azt a Krisztust keresik és állítják elénk, „aki test szerint Dávid nemzetségéből született, a szentség lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult“ (Róm 1,4), akit „Izrael háza keresztre feszített, Isten azonban Orrá és Messiássá tett“ (Csel 2,36). A megdicsőülés hegyén a törvény és a próféták képviseletében (Lukács szerint „megdicsőülten“ vagyis nagy ünnepélyességgel) megjelenő Mózes és Illés Jézussal ugyancsak az ő közelgő haláláról beszélget.

Az ószövetségi szent könyveknek szinte minden sora Jézusnak erről a fen- költ nagyságáról beszél azoknak, akik az újszövetségi iratokban tanúságot tesznek róla. „Jézus Krisztus, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblája“ (Mt 1,1) megírásánál az evangélista nyilván nem felejti Jézus szavát, miszerint „Dávid a Lélek sugallatára a Messiást Urának nevezi“ (Mt 23,43). Jézus a 110. zsoltárnak ezt a helyét saját örök származásának tudatában érti és értelmezi, mert tudja: „Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok“ (Jn 8,58). Lukács visszafelé halad Jézus nemzetségtáblájának összeállításánál, és Ádámig jut el, „aki pedig az Istené“, vagyis ugyanazt állítja, amit a teológus János evangélista: „Kezdetben volt az Ige..., és Isten volt az Ige“ (Jn 1,1).

Ragyogó sorfalat emelnek a szentírók az ószövetségi helyekből, hogy így vonuljon be a dicsőség királya, aki előtt feltárulnak az örök kapuk. A szűztől születő, Dávid nemzetségéből származó Messiás nagy lesz: az Úr neki adja atyjának, Dávidnak trónját, uralkodni fog, országának nem lesz vége. Szenvedés vár reá, de magasba emeltetve, mint egykor a pusztában a rézkigyó jele, magához vonz mindeneket és örök szabadulást hoz a benne hívőknek. Mint Mózes és Illés a szent hegyen (Lk 9,31), az evangélisták is úgy tudják, hogy az üdvösségnek Jeruzsálemben kell beteljesednie, mert nem veszhet el próféta a szent városon kívül (Lk 13,33), ott kell megvárniuk a tanítványoknak az Úr ígérete szerint lejövő Szentlelket és elindulniuk igehirdető útjukra minden néphez (Lk 24,47).

35