Szolgálat 64. (1984)

Tanulmányok - Belon Gellért: Ószövetség, Újszövetség

böjtölésünket és imádságainkat ne a nagy nyilvánosság előtt végezzük, hogy lássanak az emberek. A külsőleg megtartott rituális tisztaságra megjegyzi: „Nem az szennyezi be az embert, ami a szájába jut, hanem az szennyezi be, ami a száját elhagyja.“ Ugyanis „ami a száját elhagyja, a szívből származik, és ez az, ami beszennyezi az embert. A szívből ered ugyanis minden rossz gondolat, gyilkosság, házasságtörés, paráznaság, lopás, hamis tanúság és káromlás. Ezek szennyezik be az embert“ (Mt 15,11.18.19).

A másik panasza Jézusnak a parancsok szószerinti értelmezése. A szombati munka-tilalom Isten tiszteletét hordozza a homlokán. De ez nem jelenti azt, hogy ennek örve alatt elmulasszuk bajbajutott embertársaink segítését. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozza: „Ha értenétek mit jelent: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot — sohasem ítélnétek el az ártatlanokat“ (Mt 12,7.8). Vagy az elöregedő szülőknek nyújtandó anyagi támogatásról, ha a gyermek kimondja: „Korbán, vagyis Istennek szánt ajándék, amivel segítenem kellene téged, annak nem engeditek meg, hogy atyját vagy anyját továbbra is segítse“ (Mk 7, 11-13). — És hozzáteszi: „Az általatok tanított hagyománnyal kijátszátok Isten parancsát, s még sok más ehhez hasonlót tesztek“ (uo.). A parancsnak a szellemét kell nézni és nem a betűjét. Hiszen Isten „tett minket alkalmassá arra, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a léleké. Hiszen a betű öl, a lélek pedig éltet“ (2Kor 3,6).

És végül harmadik panasza az Úrnak kora zsidóságával szemben a mérege- tés, amely a mennyiséggel akarja pótolni a belső lelkűiét hiányát. Példabeszédeiben saját maga fogalmazza meg ezt a szellemiséget, amely a méregetésből fakadva jellemzi az Ószövetség buzgókká nyilvánított tagjait. A farizeus és a vámos példabeszédében a farizeus felsorolja erényeit és áldozatait: „Hálát adok neked Isten, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, háza- ságtörő... Hetenként kétszer böjtölök, tizedet adok mindenből, amim van“ (Lk 18,11). Jézus szemében a bűnös vámos szíve mélyéből felszálló sóhaj mellett eltörpül a farizeus külső látszatra jelentős jámborsága, és Jézus ki meri mondani: „Ez (a vámos) megigazulva ment haza, az (a farizeus) nem“ (Lk

18,14). — Ugyanezt fejezi ki a tékozló fiúról szóló példabeszédben is. Az örökségét még atyja életében kikérő és „parázna nőkkel" elfecsérlő fiú hazatértében még el sem mondhatja beismerő bűnvallomását, az elébe siető atya máris megrendeli számára a szolgáknál a legszebb ruhát, a gyűrűt és a gazdag vacsorát, amit a másik fiú nem kapott meg atyjától, noha öntudattal mondhatta: „Annyi esztendeje szolgálok neked, soha meg nem szegtem parancsaidat, de te egyetlen gödölyét sem adtál, hogy barátaimmal mulathattam volna“ (Lk 15, 11-32). Az egész nap tétlenül ődöngő munkások az egy órai munkáért ugyanazt a bért kapják, mint azok, akik joggal mondhatták el: „Az egész nap terhét és hevét viseltük" (Mt 20,12).

Mérhetetlenül döntő, hogy mindezt maga Jézus mondja el és fogalmazza meg. Igaz, mondhatná valaki, hogy Jézus mint szónok használta a szónoki

13