Szolgálat 64. (1984)

Halottaink - P. Pethő Jenő S. J. (T. J.)

nagy papi segédlettel és ugyanő végezte érte a koncelebrált gyászmisét is. Nagyobb tömeg gyűlt össze a búcsúztatásán, mint nagy művészek és egyéb híres emberek temetésén. Ez nem véletlen! Neki a Jóisten még ezzel is elégtételt adott, amit meg is érdemelt. Az egri egyházmegyében levő Farmosra is sokan elkísértük a családi sírboltba a fővárosból. Ö az életszentségre törekedett, ami sikerült is neki.“ Pályafutása igen változatos volt: káplánként, a kispapok tanulmányi felügyelőiéként, hittanárként, százados-lelkészként, a Szt. Imre Kollégium prefektusaként, majd kará- csondi plébánosként szolgálta Isten népét. A sokféle, szinte kétévenként változó mun­katerület, és a velejáró sok tapasztalat érlelték benne a későbbi megértő gyóntatót. 1957-től állt a budapesti Szent Imre-templom szolgálatában. Fáradhatatlan vigasztaló és a családok szorgalmas látogatója volt utolsó állomáshelyén is. Szinte egész napját a gyóntatószékben, a betegeknél vagy a temetőben töltötte. Hihetetlenül széles is­meretségi körének mindig lelki segítséget is igyekezett nyújtani. Volt tanítványainak évtizedek múltán is mosolyra derül arca, ha neve szóbakerül, mindenkinek van kedves emléke róla. Paptársai tudták, ha Pista kiül a gyóntatószékbe, akkor szedhetik a sátor­fájukat, mert a hívek mind hozzá mennek gyónni. 1983 decemberében hívta őt magához az atyai szó: „Jól van derék, hűséges szol­gám. Menj be Urad örömébe!“ Tanítványa P. PETHŐ JENŐ S. J. (1898—1983) Nyolcvanötödik születés- és névnapja megünneplése után agyérgörccsel került az egri kórházba, onnan hazai körülmények közé, ahol 1983. dec. 28-án, a korahajnali órákban eltávozott az élők sorából. Emberileg szomorúan állunk koporsója előtt, mert az ő példájában a magunk sorsát látjuk: a természet rendje az, hogy jövünk és távozunk s e két mozzanat közötti létet nevezzük élet nek. P. Pethő Jenő tartalmasán töltötte ki ezt az életszakaszt, úgy, hogy halálos ágyán joggal imádkozta a papi zsolozsmában mindennap elhangzó imát: „'Most bocsásd el, Uram, szolgádat békességben, mert látták szemeim az üdvösséget, melyet mindnyájunk számára rendeltél .. .“ P. Pethő 1898 nov. 15-én született. 18 éves korában az ifjúság veleszületett idealiz­musával kereste a tartalmas életstílust és ezt a jezsuita életvezetésben találta meg. Ezért 1916-ban belépett a Jézus Társaságába, a nagyszombati noviciátusba. Tanulmányai végeztével 1927-ben pappá szentelték. Egyetemi tanulmányainak elvégzése után a kalocsai gimnáziumba kap tanári beosz­tást, ahol a latin és magyar nyelvet tanítja, mint választott szaktárgyait. Egész életé­nek első felét a kalocsai gimnáziumban töltötte el, tanított, régensként működött a kis-szemináriumban, majd a pécsi Pius-gimnáziumba került, ahol, mint iskola-igazgató működött a legnehezebb időkben. Tanárként közkedvelt volt diákjai körében, mert nem­csak a szellemi fejlődést tartotta szem előtt, hanem a testi egészséget is. Ezért neve­lésében jelentős helyet foglalt el a sport. Diák futballmeccseken gyakran vett sípot szájába s a bíró szerepét töltötte be. Maga sem vonakodott a sporttól, kitűnően te­niszezett. Az 1950-es szétszőratás tanári működésének véget vetett. Ezzel kezdetét vette élete második szakasza, az egri főegyházmegyében tevékenykedett, mint lelkipásztor. Először Mezőkövesden, majd Sajóládon s végül Erken volt plébános. Innen ment 1969- ben nyugdíjba. Egerben lakott két gondozó nővérével együtt. Itt a Szent Lajos plébánián vállalt kisegítő szolgálatot, ez abban állott, hogy mindennap misézett, vasárnaponkint prédikált is és sokat gyóntatott. Keresett papi gyóntató is volt. 1977-ben c. esperesi kinevezést is kapott, amelyben nem annyira kitüntetést látott, mint inkább csendes papi munkájának elismerését. Ahogy Kádár László érsek mondotta: „33 évet az egri főegyházmegye szolgálatában töltött el, szinte élete utolsó napjáig hűségesen telje­99

Next

/
Oldalképek
Tartalom