Szolgálat 63. (1984)

Eszmék és események - Levelesládánkból

előadást tartott az egyesülés távlatairól; a közös áhítatot vezető lelkészek az alkalomhoz illő szentírási részekhez kapcsolták beszédeiket, imáikat. Az Úr imájával és az egységért mondott együttes könyörgéssel fejeztük be. Majd szolid agapé következett.

Sátoraljaújhelyen 1983 szeptemberében egy vasárnap du. került sor ökumenikus összejövetelre az evangélikus templomban. Az evangélikus és református lelkész mellett a római katolikus plébániát az egyik segédlelkész, a város jelentős számú görögkatolikusát pedig az esperesparóchus képviselte. Elöre-gépelt papírokról jól „megénekeltettek" valamennyiünket, majd a lelkészek részéről értékes és gyakorlati előadások hangzottak el a mindennapi élet s az erkölcsteológia problémáiról. A résztvevők itt is főleg idős és középkorú hívőkből kerültek ki, de ezt a túlsúlyt a helyi énekkar szereplése mérsékelte. Az összejövetel igeiiturgiai jellegű volt. Agapé, társas beszélgetés nem követte, így kötetlen eszmecserére nem került sor.

Egészen más jellegű és tónusú, sokkal „frissebb" hangulatú volt a Gödöllőn, a helyi evangélikus egyházközség által ez év jan. 29-én megrendezett összejövetel, a lelkész- lak épületének újjá varázsolt imatermében. Szokatlanul nagyméretű kerekasztal körül, koncentrikus körökben elhelyezett székeken ültek, tetszés szerint — de vallás szempontjából szántszándékkel összekeveredve — a túlnyomó többségükben fiatal résztvevők; az óriási asztalon a fiatalok étvágyát tekintetbe vevő nagy halom szendvics, sütemény és üdítő ital várta előkészítve a találkozást befejező agapét. Az összejövetelt vezető lelkészek egy kivételével szintén innen voltak még a 30. életéven. Itt nem a szokott imák, prédikációk vagy előadások következtek, hanem valami egészen más: a jelenlevő lelkészek vallomást tettek arról, hogy mi vezette őket Isten és az emberek szolgálatára, mit jelent számukra Jézus, és mit várnak a keresztények újraegyesülésétől. Minden lelkész egy-egy szenténekre is megtanította a jelenlevőket, ezt a református kolléga gitárkíséretével segítette. Ezután kisebb csoportokra oszlottunk, tetszés szerint, de „vegyesvallásúan". A csoportbeszélgetések után a református lelkész tartott rövid összefoglalót, s közös könyörgésként a Miatyánkot mondtuk el. A mintegy másfél órás összejövetelt a már említett, kb. félórás agapé zárta le, kötetlen és igen barátságos, de az előbbi benyomásoktól megilletődött hangulatban.

— Rájöttem, hogy a világon háromféle szent létezik. Vannak olyanok, akiket szentnek tartanak itt a földön, és valóban azok is, mert a bibliai normák szerint élnek, beszélnek, viselkednek. Aztán vannak, akiket szentnek tartanak itt a földön, pedig hiányzik belőlük a szent élet alapvető ismertetőjele, ti. a fölfelé való elkötelezettség. Végül vannak szentek, akiket nem tartanak annak, vagy azért, mert elbújnak, vagy azért, mert olyan sajátos módon szentek, pedig valójában azok. Ilyenformán elképzelhető, hogy az utolsó ítéletkor tényleg lesznek meglepetések: lesznek, akik hivatkoznak földi szent voltukra, és Jézus nem ismeri el őket magáénak, és lesznek olyanok is, akik nem is tudják, hogy ők szentek, és Jézus mégis magáénak ismeri el őket! A normális az lenne, hogy a szentek legyenek szentek, de mivel ez ritkán van így, azért ha választani kell, az ember inkább legyen olyan szent, akit itt nem jegyeznek, de odaát igen.

— (Teológiai kurzust végzett lány:) Ez a három esztendő tetőtől talpig kicserélt minket. Ez az általános megállapítás. Rengeteg ismeretet kaptunk, ami támogatja, védi hitünket, de mindennél csodálatosabb, hogy igazi, személyes istentalálkozásra, Istennel való kapcsolatra, keresésre neveltek minket. Beleszerettem mindabba, ami többet és többet enged megérteni drága hitünkből. És ehhez hozzátartozik a görög nyelv is. Csodálatos, ha belegondolok, hogy az apostolok ezt a nyelvet beszélték, ezen a nyelven hirdették az örömhírt! . . . Akkor minden fáradságra érdemes. A Hegyi beszédet, keresztény életünk Magna Chartáját, „alkotmányunkat" már tudom görögül. Persze jól tudom én, hogy nem a tudás üdvözít, de ugyanennyire biztos az is, hogy mindent meg kell tennünk, hogy Isten-ismeretünk, Isten-szeretetünk gyarapodjék. Kinek-kinek a neki juttatott talentumokkal kell gazdálkodni. Jézusunk egyszer számon kéri majd tőlünk! . . . Ezért meggyőződésem, hogy minden ember előtt nyitva az út, a lehetőség az előbbre- lépésre. Isten kegyelme mindenkit utolér. Csak aztán bele kell kapaszkodnunk, és en79