Szolgálat 63. (1984)
Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Egyházszeretet
támiai Niszibiszt, hanem az öt világrész minden országát, és ott találjuk az „arany palásttal ékes királynőt“, a „tiszta Szüzet", vagyis az egyházat, és a „ragyogó pecséttel“, vagyis a keresztséggel ékesített hivő népet. Az egy, közös hit kötelékében egyesülve, ettől az egyháztól kapjuk, kenyér és bor formájában, az „óriási, tiszta Halat“, vagyis Jézus Krisztust. (Köztudomású dolog, hogy a görög ichthys [hal] szót, mint „lesous Christos Yios Theou Sótér“ [Jézus Krisztus, Isten Fia, Üdvözítő] kezdőbetűiből alkotott szót, az ókor keresztényei Krisztus jelvényének tartották.) Ennek a királynőnek országában mindenütt egy a hit, és ezért mindenütt beszédtársakra találunk, olyan emberekre, akik „egy gondolaton vannak“, nemcsak a 2. századi Aberkiosszal, hanem Péterrel, Pállal, valamennyi szenttel és apostollal, és magával „hitünknek szerzőjével és bevégzőjé- vel, Jézus Krisztussal“ (Zsid. 12,2). Üti tapasztalatok E sorok írója akkor tapasztalta meg ezeket a dolgokat először személyesen, amikor 28 évvel ezelőtt hajóm elhagyta a kis Európát, hogy útnak induljon a nagy Ázsiába. Akkoriban még csak nagypénzű emberek utaztak repülőgépen, és mi bizony szegények voltunk. Magamfajta, Krisztus követségében járó emberek (bennszülött püspökök és papok, európai hithirdetők, apácák, missziós orvosok stb.) több mint harmincán utaztunk együtt az olasz gőzösön, és szeltük vele az Indiai és a Csendes Óceán habjait. így akármelyik kikötőben álltunk is meg, mindig volt ott valamelyikünknek barátja, ismerőse. Az egyiptomi Port- Said-ban az első ember, akit afrikai földön egy katolikus templomot meglátogatva olaszul megszólítottam, nem volt más, mint egy magyar ferences testvér. Ádenben szintén a ferencesek láttak vendégül, és ajándékoztak meg oltárgyertyákkal, mert a hajón fogytán volt készletünk. A pakisztáni Karachiban a székes- egyház melletti szerzetesházban fogadtak az ottani szegényeknek szolgáló apácák. Az indiai Bombay-ban én voltam otthon, mert jezsuitáknál térhettem be. Felejthetetlen élmény maradt a hajnali mise az egyetemi templomban: hétköznap volt, de mégis tele volt a templom fehér ruhás, barna arcú, tiszta szemű indiai fiatalokkal, akik áhítatosan imádkoztak, és valamennyien szentáldozáshoz járultak. A Sri-Lanka-i Colombóban iskolatestvérek vettek gondjaikba, és vezettek körül a városban, megmutatván a pálmafákkal körülvett, nyitott csarnoknak tűnő nagy Szent Antal templomot, ahol sohasem fogy ki az ájtatoskodók serege. Hong-Kongban a következő hajóra várva egy hetet töltöttem az ottani papneveldében, ahol először láttam nemcsak bambuszerdőt és evőpálcikákat, hanem harmóniumokat nyekeregtető, vidáman futballozó, buzgón imádkozó kínai kis- papokat is, meg egy keresztelési szertartást az egyik nagy plébániatemplomban, ahol egyszerre több mint száz felnőtt kínai lett a keresztség által tagja az egyháznak. így végre elértem utam célját, a legtávolabbi keleten fekvő Japánt, ahol megint a „tiszta Szűz" várt rám, osztogatván kenyér színében Jézust a velem „egy gondolaton levő“ „beszéd-társak" gyülekezetében. 7
