Szolgálat 63. (1984)
Eszmék és események - Levelek a misszióból
gondozóban összesen 203. Ma este együtt fogjuk imádkozni velük a rózsafüzért a 10- konszenves, jó P. Öryért, aki biztosan odaföntről néz bennünket. Sr. Michel (Mihályffy Aranka) Mission Katende B. P. 70, Kananga, Zaire Mivel egyedül vagyok a magyarok szolgálatában, rengeteg a munkám és gondom. De nagyon szeretek Argentínában. Még akkor is, ha a magyarok nagyon nehéz anyagot képeznek (talán nehezebbet, mind máshol?). Az Argentínai Katolikus Magyarok Szövetsége nagyméretű Magyar Szentek Évét tartott 1983-ban. Márciusban kezdtük egy ünnepélyes szentmisével és egy kitűnő előadással. Több ilyen előadás volt. Szent László ünnepén a San lsidro-i általános helynök tartotta a misét és a szentbeszédet. Szent István előtt három napig tartózkodott az argentin posta emlékbélyegzővel otthonunkban, ahol ez alkalommal bélyegkiállítás volt a szentekről. Az ünnepen négy magyar pap koncelebrált, Msgr. Hirth Vilmos Paraguayból tartotta a nagyon szép és tartalmas szentbeszédet, utána közös ebéd. Okt. 2-án ünnepeltük Magyarok Nagyasszonyát a róla elnevezett platanosi kápolnában (a magyar angolkisasszonyoké). Nov. 18-án este a nemzeti szimfonikus zenekar és a rádiókórus adott hangversenyt a magyar szentek tiszteletére (sehol a világon ilyen nem volt!). Műsoron Berlioz Rákóczi-indulója, Bartók Táncszvitje és Kodály Budavári Te Deum-a szerepelt. P. Domonkos László SVD Julián Alvarez 2215 1414 Buenos Aires + Három hónapig voltam kórházban, — olyan jól esett a kórházi nővérek gondoskodása és a szakorvosok kezelése, az együttérzés és egyesülés imákban. A diákok és tanítók látogattak, és írtak levelet. Nagyon segítenek mások imái és az együttérzés. Jún. 9-én megyek újra kórházba chemoterápiára. Ez lesz a harmadik injekció és orvosság vétele a rák gyógyítására, összesen 6 adag lesz. Szerveztem nagyon pozitive reagált, és a vér összetétele nagyon följavult. Apr. 19-én jöttem haza. Először tolókocsin mozogtam, majd négylábú járókészülékkel, majd bottal. Most minden segítség nélkül járok, de lassan. 6 hónapig kell hordanom a gerincvédő készüléket, nehogy újra legyen törés. Igen jól érzem magam. Lassankint újra bekapcsolódom az iskola munkáiba. 200 diák között dolgozom mint vezető, tanácsadó. Már tíz éve ez a munkám. A diákok nagy része kínaiul beszél, a tanítás angol. Sokszor celebrálok liturgiát a diákokkal. Már 30 éve, hogy itt dolgozom a Fülöp-szigeteken. Jún. 7-én volt pappá szentelésem 40 éves évfordulója. Nagyon szép az élet az ifjúság között. Továbbra is kérem imáikat. Javulásom fog-e tartani? Csak a jó Isten tudja. Az Úrnak adtuk a szolgálatunkat. P. Kaufmann József SJ Xavier School P. O. Box 657, Manila, Philippines (P. Papilla Lajos írja P. Kaufmannról:) Pepit márc. 8-án megoperálták. Egy nagy daganatot távolítottak el, amely a gerincét támadta, és nagy nyomás alatt tartotta. Rosszindulatú daganat. A laboratóriumi vizsgálat azt is megállapította, hogy csontvelő-rákja van. Az orvos kb. egy évet ad neki. Én őszintén felvilágosítottam állapotáról, hiszen hitből élünk, és életünket örömteljes utazásnak tekintjük a jó Isten felé. Nagy örömmel és lelki megnyugvással fogadta a hírt. Imádkozzatok érte! Csak csoda segíthet rajta, de amíg él, szenvedéseivel (mert az jönni fog) és jó példájával segít mindenkit, akivel összeköttetése van. + Szeretném az új címemet megírni, hogy megkaphassam a Szolgálat folyóiratot. Nagyon szeretek olvasni. Most a napokban kaptam Magyarországról is egy könyvet. Köszönök mindent, amit az ember részére tesznek. Ez a város német származású. So75