Szolgálat 63. (1984)

Eszmék és események - Szeretem a fiatalságot és az Egyházat (Cserháti Ferenc)

tón és nyíltan szembenézni, ahol a fiatalok megkapták a kellő elismerést és őszinte együttműködési készséget találtak, ott a fiatalság nemcsak hogy megmaradt az egyházban, de ennek megújító erejévé is vált. Példa erre Latin-Ame- rika, ahol a püspökök hamarosan a fiatalok oldalára álltak. így büszkén nyilatkozhatott a brazil püspöki kar elnöke: „Hál’ Istennek a fiatalokkal nincs különösebb problémánk. Fiataljaink magukénak tekintik az egyházat és ügyét." Aztán a német egyházra célozva hozzáfűzte: „Miért nem áll az egyház a fiatalok oldalán? Nem ismeri talán problémáikat? Nem beszéli nyelvét? Nem értékeli nyugtalanságát?“ (Id. Exeler, A.: Muss die Kirche die Jugend verlieren? Herder 1981, 12.) Több jel arra mutat: ahol a fiatalok maguk válhatnak egyházzá és nem a felnőttek ,mintaegyházát‘ kell magukévá tenniök, ott ók maguk veszik kezükbe az evangéliumot, és készek konstruktív módon az egyház megújhodásán dolgozni.

A megújhodó egyház szolgálatában

Hosszadalmas és vértizzasztó munka áll minden lelkipásztor előtt, akik az ifjúsággal az egyházat és rajta keresztül Krisztust akarják megszerettetni. Hol látok lehetőséget az ifjúság megközelítésére?

1. — A papnak járnia kell a fiatalok után. Ha kell, ott vagyok, ha futballoznak vagy táncolnak, elmegyek velük kirándulni vagy úszni. A mai pap semmiképpen sem maradhat „csak a gyóntatószékben és az oltárnál“. Az apostolok sem tették a jeruzsálemi Salamon-csarnokban ölbe a kezüket, és nem várták, hogy fajtájuk .hitetlen gyaurjai' közeledjenek feléjük (vö. Apcsel 3—4). És amikor Péter Joppéban nyugodtan akarta élvezni délutáni sziesztáját, akkor jött a Lélek és kijózanította: „Szedd a sátorfádat, és menj azok közé, akiket már rég .leírtál'.“ Péternek mennie kellett. A pogányok asztalához kellett ülnie és eledelüket enni (Apcsel 10). Hányán vállalják ma a világon a fiatalokkal való sorsközösséget? Hányán vannak még ma is, akik plébániájuk vagy megmaradt rezidenciájuk magaslatán trónolnak! Tekintsünk inkább Róma püspökére, II. János Pál pápánkra! Járja a világot, és agyonzsúfolt napirendje után is van ereje és bátorsága a fiatalok között elvegyülni, és odafigyelve meghallgatni olykor .otromba' vagy .szemtelen' beszédjüket. „Ma este a tietek vagyok", mondta a bécsi fiataloknak —, „de nem egész éjszaka" —, fűzte hozzá huncut mosollyal. A lelkes éljenzés nem is maradt el.

Don Bosco sekrestyése seprűvel űzte ki a rongyos csavargót a templomból. A Szent utánakiáltott és utánament. A következő vasárnap a csavargó tized- magával jött vissza, és három év után Don Boscónak már 300 hasonszőrű barátja volt.

Karl Rahner még 80. éve felé is szívesen állt le beszélgetni a huligánokkal és tüzetesen érdeklődött a ,punk'-ok tetoválása iránt. Eiekkel levelezett, és velünk, tudálékos diákokkal, együtt sörözött a Canisianum bárjában. (Sporschill, G.: Fragen in Treue: Entschluss 39(1984)3, 36.) Nem ez-e a magyarázata annak,

66