Szolgálat 63. (1984)
Tanulmányok - Giny Kranenburg: Miért vagyok az Egyházban?
kereszteltek, és az Atya gyermekévé fogadott. A gyerek helye a házban van, nem pedig az út mentén. Az Isten gyermekének helye meg az Egyház. Kell itt még kérdést feltenni? A növekedés, felserdülés „véget nem érő" éveiben szüleim, tanáraim, környezetem az Egyház tanítása szerint neveltek mindnyájunkat. Engemet, iskolatársaimat, barátaimat. Ideáljaink, elveink, értékeink mind egy forrásból eredtek, abból táplálkoztak. Az Egyház úgy vett körül minket, mint a levegő, amelyben élünk, mozgunk, nélküle meglenni nem tudunk. Szívjuk magunkba szüntelenül, észrevétlenül. Néha, kivételes pillanatokban, amikor a tavasz balzsamos leheleté, a hegyekből vagy tengerről áradó tiszta, jó levegő tüdőnkbe tódul, szívjuk teljes tudattal az illatos levegőt. Ilyenkor öröm és hála tölt el, hogy ebben részünk lehet. Akkor is tudatára ébredünk mennyire szükséges a tiszta, jó levegő, amikor váratlanul szűk, szellőzetlen helyiségbe lépünk, vagy megrekedünk a nagyváros autóbűzös forgatagában. Nem, valaha a kérdés: „miért vagyok az Egyházban?“ nem játszott szerepet. Nem azt mondom, hogy kérdések sohasem foglalkoztattak. Minden serdülő fiatalnak mindig voltak és vannak kérdései. Nekünk, a 30-as évek fiataljainak is voltak kérdéseink. Volt azonban mindig módunk kérdéseinket bizalommal feltárni olyanok előtt, akik megfeleltek, vagy éppen segítettek, hogy magunk találjuk meg a helyes választ. Ezt a kérdést azonban ma, 1984-ben tették fel. Miért is olvastam ismételten így. „miért maradok az Egyházban?“ Furcsa? meglepő? döbbenetes? Nem, nem hiszem. Sőt azt hiszem, nem is rossz így olvasni ezt a kérdést. A mai, kérdésekkel, bizonytalansággal terhes időkben épp erre a kérdésre életbevágóan szükséges feleletet keresni, és meg is találni. Előbb azonban azt kell megvizsgálnom, mit is jelentett valaha, mit is jelent ma számomra az Anyaszentegyház. Milyen is volt a kép, amely többé-kevésbé tudatosan élt bennem az egyházról? Emlékezetemben nagy, szürke kövekből felépített épülettömb képe merül fel. Hatalmas, egész látóhatárt betöltő kolosszust látok. Ház, egyház. Mi köze van ennek az épülettömbnek az „anyához“? A kőház, épületkolosszus nem áraszt meleget, nem ébreszt érzelmet. Talán Krisztus Misztikus Teste? Régen ez is nagyon távoli, elérhetetlen fogalom volt. Hittem, elfogadtam, de nem tudtam mit kezdeni vele. Ami igazán fontos, központi volt, az Jézus Krisztus, Isten Fia, testvérünk. És mindazok, akik öt közvetítették, példázták, közelebb hozták, és jelenvalóvá tették Ót életünkben. Messze kerültem otthonról. Idegenbe, más kultúrába, más szokások, más emberek közé. Kerestem a közöset, az ismerőst, a felismerhetőt, azoknál, akik ugyanazt a Jézust szolgálták, élték, mint Akit otthon hirdettek és éltek azok, akik emberségünket faragták. Bizalommal közeledtem. Nemsokára felfedeztem, 31
