Szolgálat 63. (1984)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Egyházszeretet

ben szemléli magát, és innen nyer állandó ösztönzést a megtérésre, tisztulásra, tökéletesedésre. Hányszor lopakodott be az egyházba a romlás, még a leg­magasabb helyeken is; de csodálatosképpen valahogy mindig fakadt egy új éltető forrás: jött a megújulás, megtisztulás. Minden emberi csoportnál, mozga­lomnál, szervezetnél befurakodik a gonosz. A csupán emberi művek esetében az ilyen betegségből szinte soha sincs gyógyulás. A rossz rosszat szül, a moz­galom szétzüllik, a csoport feloszlik, a szervezet vagy kényszerzubbonnyá válik, vagy összeroppan az elégedetlenek nyomása alatt. Elöregszenek a moz­galmak, szervezetek. Elöregszenek, és vagy erőszakos halállal, vagy végelgyen­gülésben elhalnak. Az egyház is néha mintha elöregedett volna. De az egyház­ban ott rejtőzködik a mindig fiatal Szentlélek. Ahogy már Szent Iréneusz mond­ta: „a Szentlélek megfiatalítja edényét, az egyházat“. Az egyházszeretet nem jelenti a hibák elhallgatását, a kritika kizárását. Szent János szívből szerette az egyházat, de jaj, milyen szigorúan bírálta leveleiben Ázsia hét egyházát (Jel 2,1-22)! Kritizálni lehet és kell, de szeretetből. Manap­ság sokszor az egyház iránti kritika nem szeretetből, hanem gőgből fakad. A gőgös ember nem tudja szeretni az egyházat, mert senkit sem tud szeretni igazán. Tele van önmagával, és csak a hasonszőrűeket kedveli. Mindent pel­lengérre állít, de eszébe sem jut, hogy az ő keresztény életében is volna ki­fogásolni való. Álmában sem gondol arra, hogy ha ő állna felelős és nehéz posztokon, talán ugyanolyan önzőén vagy gyáván viselkednék, mint azok, akiket most olyan nagy hangon bírál. Ha valaki mintegy elválasztja magát az egyház­tól és kívülről szemlélve kritizálja, akkor ez a kritika nem lesz gyümölcsöző. Mert az ilyen ember elfelejti, hogy m i vagyunk az egyház és n e k ü n k a kö­telességünk, hogy imánkkal, munkánkkal, életünkkel, szavunkkal segítsünk abban, hogy az egyház krisztusibbá váljék. Megmondotta már Szent Iréneusz: „Vannak, akik úgy akarják megreformálni az egyházat, hogy elszakadnak tőle. De bármi jót is hoz ez a reform, nagyobb a kár, amit a szakadással okoznak.“ Az egyház szüntelen megreformálásának munkája nem reménytelen, sőt biz­tos sikerrel számolhat. Igaz, nem ebben a világban, hanem Atyánk országában. Az a „szent és szeplőtelen“ egyház, amelyről az efezusi levél beszél, nem evi­lági, hanem eszkatológikus valóság, amelyet a földi egyház megközelíthet ugyan, de soha el nem érhet. De bármennyire távol állunk is még ettől az ideál­tól, Krisztus szereti jegyesét, az egyházat. Ez a krisztusi megbocsátó sze­retet a jövő záloga, mert az ő szereteténél nagyobb erő nincsen. Hálásak népe Az egyház Krisztus teste, Krisztus nyája, az Isten temploma, az Isten szőleje és búzaföldje; az egyház Isten népe, a mennyei Atya családja, Krisztus jegyese. Az egyház az Úr vacsoráján résztvevő közösség, az örök élet isteni igéi által egybehívott gyülekezet, a Szentlélek által vezetett sereg. Az egyház az emberi nem szolgálója, a szegények pártfogója, az igazságosság hirdetője, a szeretet 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom