Szolgálat 63. (1984)
Halottaink - Losonczi Timót Tibor OCist. (-s -n)
»Főtisztelendő Osztályfőnök Úr! A pápai Szent Benedek-rendi reálgimnáziumban 1938-ban érettségizett tanítványaid nevében búcsúzom tőled, de egyben az összes pápai bencés diák nevében is. 1933-ban, 50 éve kerültél Pápára, ahol másfél évtizedig tanítottál. Élted a rend „óra et labora“ jelszavát, és ezt belénk is átültetted. így nem a transzparensek feliratából kellett megtanulnunk, hogy „a munka becsület dolga.“ Mindenki tisztelte pontos és lelkiismeretes munkádat, példás igazságérzetedet, amelynek kritikus helyzetben is tanújelét adtad. Jellemző erényed volt a szerénységed is. A tanítás célja nálad nem a dicsőség volt, hanem a hasznos szolgálat. Egyszerű volt a magánéleted is. Az életet „csak gyalog jártad, legfeljebb ha omnibuszon", ahogy Arany János írja az Epilógusban. Az útszélen néked is „termett virág“. Ilyen volt tanítványaid szeretetete, ragaszkodása. Nagy elődök — köztük a szentéletű Kurbély Vince után vetted át az osztály vezetését, amelyet fél évszázadig összetartottál. Ott voltál minden találkozónkon Pápán, Budapesten, legutóbb a nyáron itt Pannonhalmán betegágyadnál. Elbúcsúztunk tőled a viszontlátás reményében. Most is ezt tesszük: A viszontlátásra ott és akkor, ahol és amikor ismét együtt lesz az osztály és jelenthetem, hogy teljes a létszám, nem hiányzik senki! Addig is Isten veled, Hubert!“ P. Galambos Iréneusz OSB LOSONCZI TIMÓT TIBOR OCist. (1913—1983) Már pécsi gimnazista korában megismerte a ciszterci rendet, amelynek iskolájában érettségizett. 1931. augusztus 29-én lett a rend noviciusa. A zirci Hittudományi Főiskola után került a Pázmány Péter Tudományegyetemre, amelynek bölcsészkarán matematikából és fizikából középiskolai tanári oklevelet szerzett. Áldozópappá szentelték 1938 júniusában. A következő évet a budapesti gyakorló gimnáziumban töltötte, majd 1944-ig a rend Szent Imre gimnáziumában tanárkodott. Ezáv őszén a bajai III. Béla gimnáziumba került, ahol az iskolák államosításáig tanított. Apátja felfigyelt képességeire, és titkáraként maga mellé vette. Zircen működött apátja hűséges és megbízható segítőjeként és kísérőjeként, a szerzetesrendék működési engedélyének megvonásáig. 1950 októberében súlyos megpróbáltatás érte, amely után csak civil foglalkozásban, villanyszerelőként élhetett. 1965-ben végre ismét taníthatta szaktárgyait, és foglalkozhatott az ifjúság nevelésével is a sellyei állami gimnáziumban (Baranya m.). Itt érte el a nyugdíjas kort, együtt lakva nőtestvérével Pécsett, a szülei elhunyta után rájuk maradt családi házban. Testvére halála után magánya egyre ridegebbé vált. Csendes visszavonultságban telt 2—3 év, mígnem súlyos betegség támadta meg, amelyen segíteni nem lehetett. Betegségében is derűs bizalomban, megbékélt reményben telt életének hátralévő időszaka. Lelkileg mindvégig kiegyensúlyozott maradt, de testét meg- roppantotta a betegség. Ha Timót testvérünk életének tanulságát emlékezetben akarjuk tartani, nem elég azt mondanunk: jó tanár volt és mindig a jobbra törekvő szerzetes. Mert az a tény, hogy szaktárgyaiban korszerűen képzett pedagógus volt, jó didakta, melegszívű nevelő és „amatőr Regulae et fratrum“, — az, hogy ezek a jelzők illettek rá, még nem fejezi ki Losonczi Timótot, az embert és szerzetest. Egyéniségét sajátosan formálta egy jellegzetes erény: a hűség. Istenben boldogult testvérünk nehéz próbatételekben is hűséges maradt rendjéhez és apátjához. Ez a megingathatatlan hűség a hagyatéka. Fel kell jegyeznünk nagylelkűségét is, amellyel a magyar egyház jelenlegi szándékait is szolgálta. Családi házát ugyanis az Egyházi Szeretetszolgálatra hagyta, amely ebben kívánja megkezdeni jövendő munkatársainak kiképzését. A pécsi központi temetőben, a rendi kriptában pihen halálra fáradt teste.-s -n 100
