Szolgálat 62. (1984)

Eszmék és események - In memoriam Karl Rahner †

kérdez, hogy megint jezsuita lennék-e, azt felelném: Ha most úgy lennék, mint akkor, hát magától értetődik, és a mai következményeit sem bánom. Azt hiszem, az ember éppen egy ép világban valódi hívás miatt határozza el magát, ami bensőleg lefoglalja, és állhatatos marad ezen a vonalon. A végén aztán öregember, és elégedett elmúlt élete folyásával.

Soha nem alkalmaznám magamra a hivatásos filozófus megtisztelő címét; igazából túl kevés filozófiát olvastam ahhoz, hogy ilyet állíthassak. Pullachban, ahol a filozófiánk volt, először rendes újskolasztikus filozófiát tanultam annak szakjaival, némi intelligenciával és okossággal... De kezdetben arra szántak, hogy filozófiatörténetet tanítsak Pullachban. Ez a szándék elkísért a teológián át is. Ezért a teológia elvégzése után P. Lotz-cal együtt Freiburgban még egyszer filozófiai tanulmányokat folytattam két éven át, és doktori értekezést is írtam belőle. Amivel megbuktam. Később mégis kinyomatták, több német kiadást ért, s lefordították franciára, angolra és más nyelvekre. A sikeres disszertációm viszont nem jelent meg, mert hirtelen átirányítottak Innsbruckba, és aztán ez az egész filozófiai múlt meglehetősen közömbössé vált számomra. Bevettem magam a teológiába, és tulajdonképpen meg is maradtam ennél a mesterségnél egész életemben. Bár hadd jegyzem meg mindjárt — és ezt is mindig kifejezetten hangoztattam —, hogy valójában nem voltam teológiatudós, és egyáltalán nem is akartam az lenni. Nem, igazából nem műveltem tudományos teológiát, jobban mondva csak nagyon kevéssé. Eltekintve csak igen későn írt „A hit alapjai. Bevezetés a kereszténység fogalmába" (1976) c. művemtől, tulajdonképpen mindig egyes kérdéseket tárgyaltam, éspedig csak azért, hogy a mai embert érdeklő ilyen kérdéseket egy kicsit jobban értelmezzek, megmagyarázzak. Azt mondanám: mindig az igehirdetés, a prédikáció, a lelkipásztorkodás miatt műveltem a teológiát. Ezért viszonylag sok tipikus értelemben vett jámbor könyvet írtam, például „Az ima keservéről és áldásáról" (1949), „Szentóra és ájtatosság Krisztus szenvedéséről" (1949) és hasonlókat. Barátommal, Herbert Furtwänglerrel kiadattam egy kis könyvet: „Mária, az Úrnak Anyja", amely bibliai prédikációkat tartalmaz (1956). Egyszóval: nem vagyok tudós és nem is akarok lenni, hanem olyan keresztény, aki komolyan veszi a kereszténységet, elfogulatlanul él a mában, és hagyja, hogy az feladja neki ezt meg amazt a kérdést, aztán a harmadikat meg a huszadikat, amiről elgondolkodik. Ha ezt „teológiának" akarják hívni, hát jó.

Hogy a zsinaton valami különös szerepet játszottam volna, arra igazából nem emlékszem. A legelején talán kicsit másképp volt. Ratzinger és én Frings bíboros égisze alatt összeállítottuk / az egyházról szóló / konstitúció vázlatát, amelyet aztán a német püspökök sokszorosítottak és minden püspöki karnak megküldték. De ez aztán igen hamar az asztal alá került, viszont nem kis mértékben hozzájárult, hogy lényegében minden zsinat előtti szkéma odakerült, és a zsinat minden határozattal és konstitúcióval újra kezdte a munkát. A zsinat előtti stílusú szkémák, amelyeket előzőleg római teológusok állítottak össze, nagymértékben újskolasztikát tartalmaztak, úgyhogy egyes pontokon igazán

71