Szolgálat 62. (1984)
Az egyház szava - A pápa apostoli levele a világ püspökeihez Libanonról
nak egy új ország megszületésében, úgy, hogy egyidejűleg hű maradjon értékes szellemi örökségéhez. Szeretném, hogy ez az üzenet az egész egyház üzenete legyen. Ezért figyelmetekbe ajánlom, tiszteletreméltó Testvéreim, hogy hozzátok egyházközségeitek tudomására. Ösztönözze ez az üzenet az imát, és indítsa a béke és igazság minden barátját meggondolásra egy nép drámáját illetően, amelynek már túl soká kell szenvednie erőszakos cselekmények miatt. Mi mint keresztények csak a béke építőmesterei lehetünk; azé a békéé, amelyre a Boldogságok tanítanak, azé a békéé, amely egyszerre ajándék és feladat, mindegyikünk műve. Ez a szolidaritás azonban még parancsolóbb kötelességgé válik, ha a szenvedők egyben keresztény testvéreink is. Tudják meg, hogy lelkileg részt veszünk sorsukban, tudva, hogy ugyanegy családhoz tartozunk. Nem felejtjük el őket. Mi több: számítunk rájuk és jelenlétükre egy demokratikus Libanonban, amely nyitva áll a többieknek a kultúrákkal és vallásokkal folytatott párbeszédben. Csak így maradhat meg az ország, csak így biztosíthatja létét szabadságban és emberméltóságban. Ezenfelül a kereszténység fejlődése Libanonban előfeltétele a keresztény kisebbség jelenlétének Közel-Keleten. A pápa és a teljes Egyház tudja ezt. Semmi kétség: minden keresztény egyházközség az egész világon hozzá szeretne járulni ezeknek a keleti egyházaknak a megvédéséhez, hiszen ők voltak hitünk bölcsője és nagyon sokat köszönhetünk nekik. Számíthatnak az egész katolikus Egyház erkölcsi és lelki támogatására. Ezért felhívlak benneteket, tiszteletreméltó Testvéreim, imádkozzatok és imádkoztassatok libanoni keresztény testvéreinkért, hogy legyen bátorságuk hinni a jövőben, és mindinkább püspökeik köré csoportosuljanak, hogy mint egyház Isten nevét vigyék polgártársaik közé. Abban a Libanonban, amely még mindig mindenféle szakadás és korlát között gyötrődik, elsőrangúan jelentős, hogy a keresztény közösség az egység és a kiengesztelődés kovászát képviselje. Imádkozzunk nem keresztény libanoni testvéreinkért is, akik a keresztény hitet valló polgártársaikkal együtt írták meg Libanonnak, a találkozás és párbeszéd országának történetét. Hogyan ne lennének képesek ugyanazon a földön élő, magukat ugyanegy Isten gyermekeinek tekintő emberek végre véget vetni az erőszakos tettek és a bosszúállás szomorú epizódjainak, hogy közösen szegezzék szemüket a fölépítendő jövőre? Micsoda katasztrófa lenne a világnak, ha a két fél odáig jutna, hogy a vallás nevében kölcsönösen kizárja egymást! Az arab világ keresztényei a maguk részéről mindig otthon érezték magukat ezen a vidéken, hozzájárultak a kultúra és haladás üzenetének terjedéséhez, s ennek mindenki haszonélvezője volt. Végül pedig kérjük az Urat: adjon jó sugallatokat Libanon barátainak mindenütt a világon, különösen azoknak, akik a politikai döntések síkján felelősek. Senki se engedjen a csüggedésnek, inkább legyen mindenki készen tovább segíteni Libanonnak, hogy újra megtalálja eredeti jellegét! Aki csak szereti ezt 56
