Szolgálat 62. (1984)

Tanulmányok - J. Nourissat: Néhány eszköz az elvált és újraházasodott keresztények szolgálatára

e) Kettejük élete gyakran szülői életté válik, mert gyermekeik születnek. A gyerekek magukkal hozzák a felhívást az ártatlanságra és vágyat, hogy olya­nok legyenek, mint ők. Nélkülözhetetlen bizonyos családi környezet ezeknek a gyerekeknek az életéhez: ezért ha még nem mondatták ki a válást, most elinté­zik, és polgári házasságot akarnak kötni. Ugyanakkor a kicsi megkeresztelése alkalom új kapcsolat fölvételére az Egyházzal. Fölmerül a „második templomi házasság“ nagy problémája. Még „más templomba“ is elmennek, hogy úgy csináljanak, mintha újra kezdenék. Ez az egyik legfontosabb pillanat mindazok számára, akik fogadják a keresztelésre jelentkezőket. f) Azután új helyet találnak az Egyházban. A „második parancs“ vagy „Isten igéje“ helyét, de még nem az egész húsvéti övezetét. Gyermekeik, igen, részesülhetnek ebben; de ővelük mit csináljanak? El kell kerülni minden meg­szégyenítést, megvetést, elutasítást stb.; de igyekezni kell lojálisán és hozzá­értően, irgalommal mindazt nyújtani, ami az adott alkalommal lehetséges. A megkereszteltek erői felébrednek az irgalmasság Istenével való mind benső­ségesebb viszonyban. Szenvedések, könnyek, csüggedés, örömök egymást kö­vetik. És hamarosan megváltozik a helyzet (gyakran tapasztaljuk ezt elvált ke­resztények részéről a foglalkozásokban): a szentségek igényléséből és a hozzá­juk való jog hangoztatásából oda jutnak, hogy fájdalmasan és evangéliumi mó­don kutatják viszonyukat Jézussal az ő húsvéti misztériumában. „Alapjában véve mi most az én bűnöm? Mit kell csinálnunk, hogy teljes bocsánatot kap­junk? Hogyan válaszoljunk a közösségben Krisztusnak, aki húsvétjába von bennünket?“ g) Lassanként a világosság a Lélek erejében mindegyikük életébe behatol. Előbb csak halvány, majd mind kápráztatóbb lesz. Ez a második vagy harmadik házasságban átélt út nagyon különbözik attól, amikor Krisztus a házasság szentségében rójuk bízta a hitvesi és szülői szolgálatot. A. Krisztussal kötött szövetség egyre erősebb és döntőbb lesz. Növekszik a mindenkori házi egy­házuk Krisztusába vetett hit. Ez a húsvét szakasza. Ebben a második, harmadik házasságban nincs meg a Krisztusból rájuk bízott hitvesi szolgálat, mint a keresztény házasságban. Csak testvérként és nővérként fedezik föl egymást Krisztus egyházában, kivé­teles, evangéliumi keresztény barátságban. Magukra veszik szülői feladatukat, és gyermekeiket emberi és keresztény úton akarják vezetni. Mindegyikük meg­tanul dönteni, hallgatni a Szentiélekre, és a maga módján újra vállalni az első hitvesi és szülői szolgálatot. Mindennek tartóereje a Szentlélek, a Krisztusba vetett hit, az új evangéliumi élet és a testvéri irgalmú keresztény közösség. Az őket kísérő lelkipásztor és a keresztény közösség hite ne maradjon el az övéké mögött. Egyesek még valami Istennek szentelt evangéliumi életformában is megtalálják annak eszközeit, hogy újból hűségesek legyenek, új megvilágosítá- sokra és új kapcsolatokra várjanak. Kanadában például sok érvényes házassá­got kötött, elvált és polgárilag újraházasodott keresztény fölébe emelkedik helyzetének, megtalálja szabadságát az Úrban. A világosságnak és a kereszt­27

Next

/
Oldalképek
Tartalom