Szolgálat 61. (1984)
Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Megbocsátani? Miért?
mond gyarló önmagára, elfogadja önmagát, ezt a „cserépedényt" (2Kor 4,7) olyannak, amilyen, önmagunk ilyenfajta elfogadására buzdít az amerikai tizenévesek szobájában gyakran látható nagybetűs poszter: „l’m O. K.: God doesn’t make junk“; „Nincs velem semmi baj: Isten nem csinál selejtet.“ 6 A megbocsátás életfilozófiájának követése nem egyéb, mint realizmus, azaz a valóság elfogadása; nem egyéb, mint szembenézni a rideg ténnyel, hogy bűnösök vagyunk és megbocsátásra szorulunk. Ha Isten nekünk megbocsátott, méltányos, hogy mi is megbocsássunk annak, aki ellenünk vétett. A szívtelen szolgáról szóló példabeszéd (Mt 18,23-35) a szolga vélt igazát, mely szerint neki jár az a száz dénár, amivel szolgatársa adósa volt, szembeállítja a valódi méltányossággal: Isten neki végtelenül nagyobb adósságot engedett el, illő hát, hogy ő is irgalmas legyen szolgatársához. Megjelenik a Szentírásban a megbocsátással kapcsolatban a Krisztus-követés gondolata is: amint Jézus imádkozott a kereszten hóhéraiért: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják mit tesznek“ (Lk 23,34), úgy fohászkodik a hű tanítvány, István is megköveztetése alatt: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül“ (ApCsel 7,60). Egy másik indok: Isten gyermekeinek hasonlóknak kell lenniök mennyei Atyjukhoz: „Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas“ (Lk 6,36; vö. Mt 5,48; 1Fét 1,15). Ez a buzdítás már magában foglalja azt a tényt is, hogy Atyánk nemcsak általában irgalmas, hanem hozzám is, az én bűneimet megbocsátva; tehát az, hogy én megbocsássak másnak, nem pusztán példakövetés, hanem a szoros értelemben vett igazságosság kötelezettsége. A többi újszövetségi szöveg a megbocsátást mind Isten irántunk való irgalmával köti össze. A szentpáli levelek inkább múlt, megtérésünk előtti bűneinknek már megtörtént megbocsátásával alapozzák meg, miért kell nekünk is irgalmasságot gyakorolnunk: „Legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban“ (Ef 4, 31-32); „öltsétek magatokra az irgalmasságot, jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak“ (Kol 3,12-13). A szinoptikus evangéliumokban a megbocsátás úgy szerepel, mint a fenyegető ítélet előli megmenekülés egyetlen módja: „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgaimaznak“ (Mt 5,7). „Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak“ (Lk 6,37 — tehát ez a vers a fentebb idézett 6,36 glosszájának is tekinthető). „Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket“ (Mt 6,12.14-15; vö. Lk 11,4; figyelemre méltó, hogy Jézus a „Miatyánk“ hét kérése közül egyedül a bűnbocsánatra vonatkozó kérést húzza alá külön magyarázattal). Márknál Jézus azt is megjegyzi, hogy 3 33
