Szolgálat 61. (1984)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: Isten békét teremtett Krisztusban

minden bűnt is magára vegyen. Éppen mert egészen tiszta és mert emberi sze- retete a Fiú isteni szeretetét tükrözi, Jézus végtelenül érzékeny minden bűnre. A bűnös általában bebeszéli önmagának, hogy az amit tesz, nem is olyan rossz. Addig mentegeti magát, míg végűi el is hiszi. Leikiismerete eltompul, nem egészen tudja, mit cselekszik (Lk 23,34), bár felelős ezért a tudatlanságért. Egyedül a Bárány az, aki egészen tisztán lát. Az ő lelkiismeretét semmilyen bűn nem tompította el; s a Fiú szeretetével egészen közelről éli meg az Atya jóságát és szentségét. Egyedül ő tudja, hogy milyen jó az Isten (Mk 10,18), és éppen ezért egyedül ő ismeri a bűnt. Egyedül ó érti meg, milyen végtelenül súlyos sértés ennek a Teremtőnek és Atyának a semmibevétele a bűnben. Ugyanakkor Jézus teljes sorsközösséget vállal az emberrel. Ezért nemcsak az Atya sértését éli át páratlan intenzitással, hanem azt is, hogy milyen rossz a bűn a mi számunkra. Jézus az az orvos, aki szereti betegét, és nálánál sokkal jobban megérti és átéli veszélyes helyzetét. Pszichológiai síkon talán ezt jelenti, hogy Jézus „sokak“ (azaz minden ember) „vétkét hordozta“ (Iz 53,12). Mindannyiunknál mélyebben átélte bűneink súlyát, mint a Teremtő Isten és Atya iránti sértést és mint az emberre váró örök halált. Ebben az értelemben sokkal inkább ő hordozta az én bűneimet, mint én magam.

A szentek életében felcsillan valami abból a bűnös szerencsétlenségét és az Atya jóságát a bűnösnél végtelenül mélyebben átélő szerétéiből, amely Jézus lelkét eltölti. Egyik gyónója megkérdezte Vianney Szt. Jánostól gyónása után, hogy miért sír. „Azon sírok — felelte az arsi plébános —, amin maga nem sír.“

Pilinszkynél talán senki szebben és mélyebben ki nem fejezte, mit jelent az, hogy Jézus „csakugyan magára vette vétkeink tűznehéz ólomingét":

Jézus — mikor magára vette a világ bűneit — reálisan magára vette azokat a maguk realitásában, vagyis az elkövetett bűnök reális, egyedül reális súlyában, így ő, aki bűntelen volt, az elkövetett bűn súlyát — vagyis a bún igazi realitását — jobban érezte bárki bűnösnél és vezeklőnél. Nem bűneinkben, de elkövetett bűneink realitásában osztozott velünk, s volt ember, a legemberibb ember, bizonyos értelemben az egyetlen ember az egész emberiség helyett.

Jézus nem elvont általánosságban veszi magára a bűn valóságát. A világ bűne környezetének tipikus emberi bűnein keresztül nehezedik rá. Népe fokozatosan fordul ellene. Úgy látszik, elsőnek a farizeusok, akik a törvény betűjét halálosan komolyan veszik, de a népet felosztják a válogatott igazakra és az átkozott, tudatlan tömegre (Jn 7,49). Jézus vallásuk alapjait forgatja fel; megmutatja nekik az Isten törvényének igazi oélját, és különleges szeretettel fordul az átkozott bűnösök felé. A farizeusok rögtön készek az ítélettel: aki szombaton gyógyít és együtt étkezik a bűnösökkel, nem lehet igazi próféta; a Sátán dolgozik benne (Mk 3,1-6; Mt 12,24).

Hamarosan rokonai és földijei is megbotránkoznak benhe. Hogyan is tudnák elviselni, hogy ez az egyszerű ács, akivel harminc évig együtt éltek, akinek családját is jól ismerik, egyszerre föléjük emelkedjék? Ez a közönséges embe8