Szolgálat 61. (1984)

Az egyház szava - Bűnbánat és kiengesztelődés (Szinódusi atyák)

vallomás bizonyára kínos; a bűnbánati fegyelem története során az Egyház a súlyos fizikai elégtételeket ezzel a pszichológiai szenvedéssel helyettesítette. De „elmondani vétkünket“ nem elsősorban az Egyház többé-kevésbé önkényes intézkedése. A vétkek elmondásának lehetősége szabadító ténykedés, sőt ellenállhatatlan sürgetés. A megbánásban végződő vétkek önmaguktól követelik meg a bűnvallomás megkönnyebbülését, amely kiszívja mérgüket. Belülről tör elő, mielőtt köteleznének rá. Dosztojevszkij regénye, a „Bűn és bűnhődés“, egészében nem más, mint ennek az útnak a leírása: a bűntettől a vallomásig. Az elején elkövetett kettős gyilkosság a bűn megvallásába torkollik. Az antropológia megtanít, hogy a bűnvallomás ugyan szenvedés, de mindenekelőtt szabadító hatású. Az embertudományok mind jobban kiemelik, milyen erősen hu- manizálódik az „én“ a tagolt nyelv és a szemtől-szembe állás következtében. Ezenfelül az Egyház Jeremiás és Ezekiel örökségét gyűjtötte össze, amikor a fölébredt és felelős „ént“ munkálja. Nem kellene most visszatérni a kollektív „mi“ félálmához.

3. Kutatni kell tehát, miért utasítják el kortársaink a bűnbánat szentségét. Hiszen másrészt ismerik a bűnvallomást: soha úgy nem mondták ki a bűnt a világ szeme láttára, mint napjainkban, pirulás nélkül, valami furcsa exhibicionizmussal. Gyáva és cinikus bűnvallás ez; az igazi viszont alázatos, szegényes és tartózkodó. Könnyek kísérik, és titkos vágyakozás egy megváltó után.

4. Egy híres francia író (V. Jankélévitch) mondta: „Borisz Godunovtól és Macbeth-től eltekintve, manapság az egész világnak jó a lelkiismerete.“ Ez nem igaz. Igen sok férfi és nő átérzi körülöttünk bukásait, és tapasztalja nap mint nap Róm 7,19-et: „Nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok.“ Kortársaink ismernek egy profán „bűnbánati" utat; megvannak a megváltási technikáik. Egész szekularizált szótárat alkalmaznak erre a célra: a hiba, a bukás, a lelkifurdalás, a büntetés, a sebzett „én“ gyógyítása. A keresztény szótár minden kifejezésének megvan a világi megfelelője. Tanulmányozni kell tehát ezt a sokoldalú analógiát. így jobban fogjuk látni a bűnbánat és bűnbocsánat keresztény útjának eredetiségét, ami új remény születésébe fog torkollni.

5. Meg kell majd magyarázni, hogy a megváltás minden „világi technikája“ zsákutca. Ott van mindenekelőtt a feledés: „ne gondoljunk rá többet.“ De az emlékezet makacs: mindig partra dobja a maga Jónását. Ott az elfojtás: „nem akarok többé rágondolni.“ De Freud óta minden elfojtás gyanús: nem adhat békét. Ott az általánosítás: „az egész világ csinálja.“ Igaz; „de te, te mért csinálod?“ Végül az ésszerűsítés, a magyarázkodás: „érthető, megvannak a mentségeim, hiszen nem vagyok szabad.“ — „Egyetértek; de akkor a jó, amit teszel, szintén nem szabad, az is determináció gyümölcse.“

Csak egyetlen megváltás lehetséges: az újjászületés. Az pedig új teremtés, tehát csakis Istentől jöhet. így minden emberi megigazulási kísérletben egy megmentő utáni kiáltás rejlik. Ha nem vallhatnánk be bűnünket Istennek, az ember helyzete elviselhetetlen lenne.

6. Minden mostani bűnbánati nehézségünk nagy alapoka: Isten távolléte. Mert Isten eltűnése idézi föl a gyónás alkonyát. Ha egyszer el van vágva az

69