Szolgálat 61. (1984)

Tanulmányok - Szigeti Miklós: Az engesztelés teológiája

Szent Pál szerint ugyanis Krisztus áldozata az ószövetségi áldozatok helyébe lépett. A főszereplő Isten, aki odaadta Fiát engesztelő áldozatul. Krisztus ke­resztjén megmutatkozott Isten igazságossága is. Ezért nevezi Szent Pál Jézust „bűnnek“: értünk bűnné, vagyis bűnért bemutatott áldozattá lett, hogy bűnein­ket kiengesztelje. A keresztény nem az ószövetségi Törvényből fakadó csele­kedetekkel, sem saját engesztelő tetteivel csatlakozik Jézus engesztelő áldo­zatához, hanem a hit által: hisz abban, hogy Jézus engesztelő áldozata egyszer s mindenkorra eleget tett a világ bűneiért (Róm 3,25-30). A Zsidókhoz írt levél gondolatvilága is szentpáli jellegű. Jézus halálával megszűnt az ószövetségi istentisztelet és papság. Az ószövetségi áldozatok csak külső, rituális tisztaságot adtak, de nem törölték el a bűnt. Az igazi ki- engesztelődést Krisztus áldozata hozta meg (Zsid 9,25-28). Krisztus engesztelő áldozatának egyetemes voltát többször is kiemeli a Zsidókhoz írt levél (7,27; 9,11; 10,10). „Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Is­tenhez vezessen minket" (1Pét 3,18). Szent Péternek ez a mondata tulajdon­képpen a Szenvedő Szolga (Iz 53) és Krisztus kapcsolatát is kiemeli. Az Újszövetség néhány helye látszólag ellentmond annak a gondolatnak, hogy egyedül Krisztus áldozata hozta meg a kiengesztelődést egyszer s min­denkorra. Az ellentmondás azonban valóban látszólagos, mert az ősegyház tudatosan élte a valóságot, hogy Jézussal kezdetét vette az „eszkaton“ (a végső idők), s a keresztény szenvedésével a végső idők próbatételét állja ki, belekap­csolódik Krisztus szenvedésébe, amely folytatódik misztikus Teste, az Egyház szenvedésében. így kell értelmezni Szent Pál egyik leghíresebb mondását: „örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenve­déséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára“ (Kol 1,24). Szent Pál valóban helyettes szenvedésről beszél, de nem helyettes engeszteíésről, mert azt már megtette Krisztus egyszer s mindenkorra. A keresztényre Mestere sorsa vár, részt kap szenvedéséből, de nem a keresztény szenvedése hozza meg az en­gesztelési. Ennél a pontnál tér el a késői judaizmus hite: hittek abban, hogy hitük vértanúinak halála engesztelést nyújt. Krisztus egyetemes engesztelésének nem mondanak ellen az Újszövetség­nek azok a helyei sem, amelyek megtérésre és bűnbánatra buzdítanak (Jézus és az apostolok, pl. Mk 4,17; Lk 5,32; Csel 3,19 stb.). Az ember azért engesz- telődhetik ki Istennel, mert Krisztus már elvégezte az engesztelés művét. A keresztény megtérésével, hittel és bűnbánattal magáévá teszi a krisztusi ki­engesztelődést. Ilyen értelemben hangzanak el az újszövetségi buzdítások: térjetek meg, tartsatok bűnbánatot, engeszteljetek, és hasonlók. A Szentatyák kora és a középkor Amikor már halványulni kezdett a remény, hogy közel van Krisztus második eljövetele (eszkatológikus várakozás), a kereszténység is átvette a késői ju­daizmus gondolatát: a vértanúk halála engesztelő jellegű, hiszen Mesterüket 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom