Szolgálat 61. (1984)
Tanulmányok - Szigeti Miklós: Az engesztelés teológiája
Szent Pál szerint ugyanis Krisztus áldozata az ószövetségi áldozatok helyébe lépett. A főszereplő Isten, aki odaadta Fiát engesztelő áldozatul. Krisztus keresztjén megmutatkozott Isten igazságossága is. Ezért nevezi Szent Pál Jézust „bűnnek“: értünk bűnné, vagyis bűnért bemutatott áldozattá lett, hogy bűneinket kiengesztelje. A keresztény nem az ószövetségi Törvényből fakadó cselekedetekkel, sem saját engesztelő tetteivel csatlakozik Jézus engesztelő áldozatához, hanem a hit által: hisz abban, hogy Jézus engesztelő áldozata egyszer s mindenkorra eleget tett a világ bűneiért (Róm 3,25-30). A Zsidókhoz írt levél gondolatvilága is szentpáli jellegű. Jézus halálával megszűnt az ószövetségi istentisztelet és papság. Az ószövetségi áldozatok csak külső, rituális tisztaságot adtak, de nem törölték el a bűnt. Az igazi ki- engesztelődést Krisztus áldozata hozta meg (Zsid 9,25-28). Krisztus engesztelő áldozatának egyetemes voltát többször is kiemeli a Zsidókhoz írt levél (7,27; 9,11; 10,10). „Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket" (1Pét 3,18). Szent Péternek ez a mondata tulajdonképpen a Szenvedő Szolga (Iz 53) és Krisztus kapcsolatát is kiemeli. Az Újszövetség néhány helye látszólag ellentmond annak a gondolatnak, hogy egyedül Krisztus áldozata hozta meg a kiengesztelődést egyszer s mindenkorra. Az ellentmondás azonban valóban látszólagos, mert az ősegyház tudatosan élte a valóságot, hogy Jézussal kezdetét vette az „eszkaton“ (a végső idők), s a keresztény szenvedésével a végső idők próbatételét állja ki, belekapcsolódik Krisztus szenvedésébe, amely folytatódik misztikus Teste, az Egyház szenvedésében. így kell értelmezni Szent Pál egyik leghíresebb mondását: „örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára“ (Kol 1,24). Szent Pál valóban helyettes szenvedésről beszél, de nem helyettes engeszteíésről, mert azt már megtette Krisztus egyszer s mindenkorra. A keresztényre Mestere sorsa vár, részt kap szenvedéséből, de nem a keresztény szenvedése hozza meg az engesztelési. Ennél a pontnál tér el a késői judaizmus hite: hittek abban, hogy hitük vértanúinak halála engesztelést nyújt. Krisztus egyetemes engesztelésének nem mondanak ellen az Újszövetségnek azok a helyei sem, amelyek megtérésre és bűnbánatra buzdítanak (Jézus és az apostolok, pl. Mk 4,17; Lk 5,32; Csel 3,19 stb.). Az ember azért engesz- telődhetik ki Istennel, mert Krisztus már elvégezte az engesztelés művét. A keresztény megtérésével, hittel és bűnbánattal magáévá teszi a krisztusi kiengesztelődést. Ilyen értelemben hangzanak el az újszövetségi buzdítások: térjetek meg, tartsatok bűnbánatot, engeszteljetek, és hasonlók. A Szentatyák kora és a középkor Amikor már halványulni kezdett a remény, hogy közel van Krisztus második eljövetele (eszkatológikus várakozás), a kereszténység is átvette a késői judaizmus gondolatát: a vértanúk halála engesztelő jellegű, hiszen Mesterüket 25